2009 nem 1918: téves analógiák az influenzajárványok kapcsán

- Össze lehet-e egyáltalán hasonlítani a két időszak járványait?

- Semmiképpen sem. A 2003-as atípusos tüdőgyulladás (SARS) óta minden orvos, epidemológus és közegészségügyi illetékes a spanyolnáthával új eljövetelével riogat. Érthető, sokkolni kell a politikai vezetők és az állampolgárok képzeletét, hogy közösen tegyenek valamit a tömeges fertőzés ellen. Ugyanakkor az 1918-as helyzet semmiben sem hasonló a maihoz. Egy vírus és emberre való veszélyességének foka egy járványnak nem fokmérője. Manapság már vannak tudományos ismereteink az influenzavírusról, ellentétben 1918-cal (A H1N1-et először 1933-ban sikerült izolálni emberben). Vannak vírus elleni gyógyszereink és oltásaink, antibiotikumaink a szövődmények gyógyítására. Nem is beszélve a járványügyi figyelőszolgálatokról, amelyek 1995 óta működnek. Ennek ellenére 2006-ban a London School of Hygine and Tropical Medicine arra a következtetésre jutott, hogy bár Franciaország vagy Nagy-Britannia eléggé felkészült egy nagyobb járványra, ez általánosságnak nem mondható el Európáról.

- 1918-ban azonnal tudták, hogy világméretű járványról van szó?

- Teljesen váratlanul érte a járvány a hatóságokat. Ne felejtsük el, hogy még nem ért véget az első világháború, de még a harcok színterétől távol lévő országok, mint az Egyesült Államok sem tudták, hogy mit kezdjenek vele. Ez is minden bizonnyal hozzájárult a magas halálozási arányhoz (Európában 4 százalék, Nyugat-Szamoában 22 százalék), akárcsak a közhatalom nagyfokú szervezetlensége.

- Az 1976-os eset viszont azt illusztrálta, hogy a hatóságok túlreagálása több kárt okoz, mint amennyit maga a járvány.

- Az 1976-os egyesült államokbeli járvány valójában nem létezett. Volt néhány eset New Jersey egyik körzetében, de rögtön pánikhangulatot teremtettek, éppen azért, mert rögtön 1918-ra gondoltak. A H1N1 olyan altípusa jelent meg, amelyet 1920 óta nem észleltek az államokban és ez késztette Gerald Ford elnököt, hogy beoltassa az egész amerikai lakosságot. A kampánynak két hónap után vége lett egyrészt oltási balesetek miatt, másrészt pedig azért, mert a vírus elpárolgott. Az oltásról hozott döntés sokkal inkább volt érzelmi alapú, mint tudományos megalapozott.

- A mai egészségügyi hatóságok reagálása nem érzelmi alapú?

- Ma sokan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szemére vetik, hogy „túlreagálta". A WHO egyszerűen azért emelte magasabbra a riadókészültség szintjét, hogy ennek nagyobb hatása legyen a betegség által érintett ország kormányaira. 2003 óta állandóan felvetődik a kérdés: járványveszély esetén a WHO legyen-e a vezérkar? Európa támogatja ezt az elképzelést, Észak-Amerika kevésbé, Ázsia pedig még kevésbé.

- Milyen hatása lehet a járványnak a szegényebb országokra?

- Ez a nagy kérdés. Egy, az északi féltekét sújtó, súlyosabb második hullám, amely őszre várható, nagyobb bajt okozhat azokban az országokban, amelyeknek nincsen megfelelő egészségügyi hálózata. Lehetne lassítani a járvány terjedését a vírus elleni oltáskészletek egy részének - a szakemberek szerint 10-20 százalékának - megosztásával. Politikailag azonban ez kényes kérdés: a közvélemény általában nem szeret „osztozni" ilyen helyzetekben.

- Társadalmaink fejlődésének jele, hogy felvetődik a kockázatok megosztása?

- Mindenképpen. Ez a figyelemre méltó fejlődés az egyik oka annak, hogy a mai világ teljesen más, mint az 1918-as. A nagy fordulópont az 1980-as években következett be előbb az AIDS megjelenésével, majd az élelmiszerválsággal.

- Milyen szerepet játszik ebben a média?

- Kulcsfontosságú a média szerepe és a kormányok ezt jól tudják. Válságidőszakban a média ugyanolyan fontos eszköze egy járvány korlátozásának, mint a vírus elleni gyógyszerek, ugyanakkor nem könnyű kezelni. A megelőző kommunikáció célja a pánik visszaszorítása, ugyanakkor arra is biztatnia kell az embereket, hogy ne maradjanak passzívak. Minden bizonnyal ez az a terület, ahol a legnagyobb a lemaradásunk.