5 táplálkozási tipp a magas koleszterin ellen
Az alábbi koleszterin-csökkentő táplálkozási tanácsok betartása nemcsak azoknak javasolt, akiknél már bizonyítottan magas vérzsír-értéket mértek, hanem minden egészségével törődő egészséges ember számára is, megelőzésképpen.
1. Táplálkozzunk változatosan
Az egyoldalú táplálkozás nem biztosítja a szervezet számára a megfelelő tápanyagokat: étrendünket próbáljuk inkább minél többféle élelmiszerből, különböző elkészítési módok felhasználásával összeállítani, sokszínűvé alakítani. Érdemes a hagyományos, jól ismert és megszokott ételek mellett új ízeket kipróbálni. Természetesen fontos, hogy az ételek elkészítésénél figyelembe vegyük a szív és érrendszer betegségeinél megállapított ajánlásokat: kevés sóval, cukorral, zsiradékkal, liszttel süssünk-főzzünk, inkább grillezzünk, pároljunk.
2. Váltsunk egészségesebb zsírokra
A szervezet kalória-bevitelének 25-35 százaléka a zsírokból származik, de a telített zsírok és transzzsírok aránya nem haladhatja meg a napi bevitel 7 százalékát. A szívbarát táplálkozás nagyon fontos eleme a telített zsírok és az ún, transzsírok fogyasztásának csökkentése, ezek ugyanis emelik az ún. rossz koleszterin (LDL) szintjét, ellentétben az egyszeresen-, és többszörösen telítetlen zsírokkal, amik a „jó"koleszterin (HDL) arányát növelik.
3. Korlátozzuk a koleszterin-bevitelt
Érdemes odafigyelnünk arra, hogy a szervezetünkbe napi 200-300 mg-nál több koleszterint ne vigyünk be: válasszuk inkább a csökkentett zsírtartalmú tejet, tejfölt, tejszínt, a sovány húsokat, és ne vigyük túlzásba a tojás fogyasztását.
naponta ne vigyünk be
4. Legyen a kamránkban (és a tányérunkon is!) mindig zöldség és gyümölcs
A növényi tápanyagok több szempontból is hasznosak: egyrészt a bennük található élelmi rostok csökkentik a koleszterin érfalra való lerakódását, ami a koleszterinszint csökkentésében játszik szerepet, másrészt a bennük található vitaminok antioxidáns tulajdonságaikkal sejtvédő-szerepet töltenek be.
Különösen a nyers zöldség,- és gyümölcsfélék rendszeres fogyasztása ajánlott, de természetesen bátran próbálkozhatunk különböző receptek kipróbálásával: fogyaszthatjuk előételként nyersen, készíthetünk levest, szerepelhet az étrendben főételként, vagy köretként, de uzsonna gyanánt is kiváló.
5. Hal és omega-3 zsírsav gyakran szerepeljenek az étrendünkben
Táplálkozás-szakértők és orvosok egyetértenek abban, hogy az omega-3 zsírsavak rendszeres fogyasztása jótékony hatással van a szív,- és érrendszerre: csökkenti a vér koleszterinszintjét és a vérnyomást, megakadályozza a vérben a plakkok lerakódását.
Mindenképpen iktassuk be étrendünkbe hetente legalább kétszer az omega-3 zsírsavban rendkívül gazdag halak fogyasztását. (makréla, hering, szardínia, lazac, tonhal, pisztráng).
Legjobb, ha nem zsírban sütve készítjük el, hanem grillen, vagy teflonserpenyőben olaj nélkül. Azoknak, akik nem szeretik a halat, javasolható a lenmag-, repce, és olívaolaj rendszeres fogyasztása.
Helyes táplálkozással és megfelelően kialakított életmóddal rengeteget tehetünk szívünk és ereink egészséges állapotáért.
Következő cikkünkben arról írunk, hogy kiket érint, és mennyire elterjedt betegég a lakosság körében a magas koleszterinszint.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Koleszterincsökkentéssel csökkenhetne a koszorúér-betegségek száma
- Kérdések és válaszok a koleszterin-méréssel kapcsolatban
- 9 koleszterin-csökkentő élelmiszer
- Megelőzi az infarktust a koleszterincsökkentők szedése
- A mirrha hatása a koleszterinre
- Mona Lisa és a magas koleszterin
- A vörös rizs csökkenti a vérkoleszterint
- Az alacsony koleszterin véd a prosztatarák ellen
- Koleszterincsökkentővel az influenza ellen?
- A koleszterincsökkentés műtét után is hasznos
- Egyen lenmagot az alacsony koleszterinért
- A magas koleszterin elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását?
- Már heti egy óra mozgás is csökkenti a koleszterinszintet
- A rizs koleszterincsökkentő hatásáról
- A változás kora a koleszterinszintet is megnövelheti
- A koleszterinszer a prosztatának is jót tehet
- Nyáron a koleszterin fogyásnak indul
- Koleszterincsökkentő a vénás thromboembolia csökkentésére
- Harc a koleszterin ellen - 8 tipp a helyes táplálkozásért
- Koleszterin - Ártó szenvedélyünk az evés
- Felszabadítható a lerakódott kóros koleszterin
Hasonló betegségek
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?