A „tangóhatás” befolyással van a stressz- és szexhormonokra

A frissen világörökségi szellemi kulturális hagyománnyá nyilvánított argentin tangó nemcsak a hangulatot fokozza, hanem igazoltan befolyással bír a stressz- és szexhormonokra - állítja a Frankfurti Egyetem egyik kutatója.
A stresszel összefüggésben lévő kortizol hormon szintje a tánc során csökken, viszont mindkét partnerben nő a tesztoszteron hormon szintje - fejtette ki doktori értekezésében Cynthia Quiroga Murcia, a német egyetem kolumbiai pszichológuskutatója, aki a Music and Medicine című tudományos folyóiratban foglalta össze kutatásának eredményeit.
Feltételezéseinek alátámasztására a kutató 22 pártól vett a tánc előtt és után nyálmintát, és megvizsgálta ezek hormontartalmát. Emellett arra kérte őket, hogy standardizált teszt segítségével érzelmeiket is írják le.
Annak megfejtésére, hogy a "tangóhatás" a zenén, a mozgáson vagy a partnerrel való szoros kapcsolaton nyugszik, Quiroga Murcia külön-külön és eltérő kombinációkban is megvizsgálta ezeket az "összetevőket". Az eredmények szerint a kortizolszint csökkenése mindenekelőtt a zenének köszönhető. A tesztoszteronszint ugyanakkor az érintés és a partnerrel való mozgás miatt nő. A pozitív hormon- és érzelmi hatás azonban mindhárom tényező összhangjának meglétekor érvényesül a legerősebben.
Ezzel megerősítést nyert azoknak a párterapeutáknak a tapasztalata, akik a tangó alkalmazásával próbálják megmenteni a párkapcsolatokat - állítja az egyetem.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek