A bankok a “csúnya” szavak ellen
Az e-mailtől az sms-ig tiltja a közönséges szavak használatát bankjaiban a Wall Street.
1972-ben George Carlin komikus még botrányt okozott, amikor a televízió élő adásában sorolta fel azt a hét szót, amelyet kimondani tilos volt a kis képernyőn. Negyven évvel később jóval hosszabb a tabu-szavak listája.
A Goldman Sachs bankház például, amely 34 ezer alkalmazottjának tiltja a gomba szavak használatát, utasításának betartatása végett bevezetett egy új software-t, amely azonosítja és blokkolja az inkriminált szavakat. A vétkes pedig meghívást kap a hivatalvezetőtől, akinél szankciók várnak rá - írja Wall Street Journal.
Van olyan bank, amely csak felhívja beosztottai figyelmét arra, hogy az elektronikus üzeneteknek "mindig szakmaiaknak, udvariasaknak kell lenniük", mások sokkal nagyobb szigorral élnek.
Az első, aki nyilvánosságra hozta a bankszektorban dívó „szókimondást", Andrew Ross Sorkin volt, a 2009 októberében megjelent Too Big To Fail (Túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen!) című, a gazdasági válságról írt könyvében, amelyben megállapította, hogy a banktisztviselők úgy beszélnek, mint a kikötői munkások. „Sorkinnak igaza volt, csak a hivatalnokok még mocskosabb szájúak" - mondta a Morgan Chase bakház elnöke.
A csúnya szavak használatának tilalma terjed. Ma már a New Yorki és a chicagói tőzsde is bünteti. A büntetés összege elérheti
a 20 ezer dollárt.
Van olyan bank is, amely a megelőzésre fekteti a hangsúlyt. Kötelezi alkalmazottait egy on-line kurzus meghallgatására, amelynek címe: „Nem helyénvaló elektronikus kommunikáció."
Az új trend igazi úttörője azonban a Bloomberg LP, amely tíz év óta ellenőrzi a beosztottak e-mailjeit egy speciális programmal, amely kikeresi az angolul és más nyelveken szereplő, profánnak tekintett hetven szót. Ha megtalálja, figyelmezteti a használót, hogy törölje ki. Ha nem teszi, az üzenetet nem tudja továbbítani. Ezek a software-ek azonban időnként furcsa helyzeteket is tudnak teremteni. A Morgannak le kellett állítania pár órára az automatikus "profán szavak keresőjét", mert blokkolta azt a kommünikét, amelynek szövegében szerepelt a "Tapogasd meg a melleidet" nevű ‚általa támogatott rákellenes alapítvány neve.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór