A boldogság hosszabb életet biztosít
Brit kutatók szerint a boldog emberek az átlagosnál tovább élnek. Siettek azonban leszögezni, hogy nem bizonyított, hogy csupán a boldogság meghosszabbítja az életet, mint ahogyan az sem, hogy a negatív érzések éveket vennének el tőlünk.
Ugyanakkor „a kutatás érdekes kapcsolatot mutatott ki a percről percre változó hangulatok és a túlélés között" - vélekedett a tanulmány szerzője, Andrew Steptoe, a Londoni Főiskola Népegészségügyi Tanszékének igazgatója. „Most az a feladat, hogy felmérjük, mindezek az eredmények hogyan segíthetnek az emberek egészségi állapotának javításában."
A szakemberek szerint a boldogság és az egészség összefügg, ám azt még nem tudjuk, milyen módon. „Vajon a betegség tesz minket boldogtalanná, vagy épp ellenkezőleg, a boldogság megvéd a betegségektől? Kutatásunk a második lehetőséget támasztja alá." - mondta el Steptoe.
A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat legfrissebb online kiadásában jelent meg.
A kutatás során 3580 embert vizsgáltak meg, akik életkora 52 és 79 év között volt. 24 óra alatt összesen négy alkalommal kellett arról nyilatkozniuk, hogyan érezték éppen magukat: boldogan, izgatottan, elégedetten, vagy éppen aggódtak, féltek vagy szorongtak. A tudósok célja a pozitív és a negatív hatások feltérképezése volt.
Az elkövetkezendő öt év során a leginkább negatív harmadba tartozók 7 százaléka hunyt el, szemben a legpozitívabbak 3,6 százalékával. Miután a kutatók kiiktatták az elemzésből az olyan befolyásoló tényezőket, mint a jövedelem, a nem, a depresszió és az egészségi állapot, úgy tapasztalták, hogy a boldog emberek 35 százalékkal kisebb eséllyel hunytak el, mint a boldogtalanok. „Mindez nem magyarázható azzal, hogy a pozitívabb emberek fiatalabbak, gazdagabbak, tanultabbak vagy egészségesebbek volnának" - szögezte a Steptoe.
A kutatók feltették a kérdést, a negatívitás miért jár együtt rövidebb élettel. „A szorongás és a boldogtalanság gyakran egy már meglévő betegséggel függ össze. Ezért nem jelentős a depresszió és a túlélés kapcsolata" - magyarázta a szakember.
Azt a kutatók is elismerik, hogy a kísérletnek megvannak a korlátai. Csak a halálozások számát figyelték, azt nem, milyen speciális ok - például daganat - vezetett hozzájuk. A megfigyelés időszaka is rövid, csupán 24 óra volt, és nem vették számításba az olyan kockázati tényezőket, mint például az elhízás. Az üzenet azonban így is egyértelmű: dolgozzunk meg azért, hogy minél pozitívabbak lehessünk a mindennapi életünk során.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?