A botox veszélyei
Sharla Helton, 48 éves nőgyógyász, az Oklahoma City-i Lakeside Women's Hospital igazgatónője homlokráncainak eltüntetése céljából botox-kezelést kapott, ám az injekció után romlott a látása, nehezen lélegzett, fájtak a végtagjai és annyira legyengült, hogy nehezen tudott az ágyból felkelni.
Betegsége miatt végül állását is elvesztette. Az orvosi vizsgálatok botulizmust állapítottak meg nála, amelyet a botox okozott.
A doktornő perre vitte a dolgot, az egyik legnagyobb botox-szakértő ügyvédet fogadta fél védelmére. A per az Allergan, a botoxot gyártó cég ellen folyt.
Az ügyvéd több hasonló perben védte ügyfeleit az Allergan ellen, de eddig még egyszer sem járt sikerrel. Sőt, az egyik esetben, ahol egy hétéves kislány halt meg több botox-injekció után, a cég perköltség címén még 460 ezer dollárt is követelt a gyerek anyjától. Sharla Helton ügyében viszont, most először nyert. A bíróság első fokon csillagászi összeg, 15 millió dollár kártérítésre ítélte a gyógyszergyárat.
Az Allergan fellebbezett, ám ezzel együtt nagy jelentősége van az ítéletnek, mivel ráirányította a botox körüli problémákra a közvélemény és az illetékesek figyelmét, valamint precedenst teremthet az esetleges többi esetekre is.
A bíróság "hanyagság" miatt ítélte el a gyárat, mondván, tájékoztatójában nem tüntette fel a szer mellékhatásait, használatának kockázatait. Az ügyvéd által összegyűjtött dokumentumokból az is kiderült, hogy az Allergan azt sugallta az orvosoknak, hogy a botoxot tisztított proteinként ajánlják és ne említsék, hogy méreg. Fény derült arra is, hogy kétszer annyi adagot javasoltak, mint amennyit a fogyasztóvédelmi hatóság és az arcnak különböző területeire is használták, holott az egyedül engedélyezett pont a két szemöldök közötti ránc. Nem véletlen, hogy az esztétikai botox 1,3 milliárdos dolláros üzletet jelent.
Matteo Caleo olasz kutató kimutatta, hogy a botoxban lévő méreg az injekció helyétől elvándorolhat egészen az agyig. Más orvosok szerint azonban maga a botox nem veszélyes, ha csak a megfelelő adagot adják belőle a páciensnek.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?