A CT növeli a rákkockázatot
A 2007-ben elvégzett komputertomográfos (CT) vizsgálatokból eredő sugárterhelés miatt 29 ezer amerikainál alakulhat ki rák és 15 ezren halhatnak meg - állítják hétfőn közzétett becslésükben amerikai kutatók.
Az Archives of Internal Medicine című szaklapban megjelent megállapítások további bizonyítékát adják a sugárterheléssel járó orvosi diagnosztikai vizsgálatok túlzott használatának az Egyesült Államokban.
Egy CT-vizsgálat során a hagyományos mellkasröntgenhez képest akár százszor nagyobb sugárdózist is kaphat a páciens. Míg 1980-ban 3 millió ilyen felvételt készítettek az Egyesült Államokban, addig 2007-ben már 70 milliót.
Amy Berrington de Gonzalez, a Nemzeti Rákintézet munkatársa csoportjával kidolgozott egy számítógépes modellt az orvosi képalkotó vizsgálatok hatásának megbecslésére. Számításaik szerint a 2007-ben elvégzett CT-k következtében 29 ezer rák alakul majd ki, ebből 2 ezer mellrák lesz.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a CT-k egy része elengedhetetlenül fontos, sőt életmentő, ám más esetekben nincs rájuk igazán szükség.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először