Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A depressziós rákbetegek nagyobb valószínűséggel halnak meg

Forrás: MTI
2009. 09. 16. 09:00:00

Nagyobb valószínűséggel halnak meg azok a rákos páciensek, akik depressziósak, mint a mentálisan egészségesek - közölték kutatási eredményeiket pszichológusok a Cancer című tudományos szaklap hétfői számában.

A tanulmány szerint a rák miatti halálozási arány 25 százalékkal volt magasabb azok körében, akiknél depressziós tüneteket tapasztaltak, és 39 százalékkal nagyobb azoknál, akiknél klinikai (major) depressziót állapítottak meg.

Jillian Satin, a Brit-Kolumbiai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője úgy véli, eredményeik azt bizonyítják, hogy a hagyományos rákterápiákat rutinszerűen ki kellene egészíteni pszichológiai kezeléssel is.

A metaanalízisben 26 korábbi tanulmány adatait elemezték, amelyek összesen 9417 rákos páciensre vonatkoztak. Satin elmondta, számításaiknál azt is figyelembe vették, hogy a páciensek attól is depresszióssá válhattak, hogy rákbetegek. Az összefüggés a depresszió és a ráktúlélés között így is erős maradt.

A tanulmány szerint az összefüggés helytálló voltát a rákos páciensek 85 százaléka, az onkológusok 71,4 százaléka fogadja el.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 

Cikkek a témában

 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák