A Duce mérgei

1944. június 4-én az amerikai hadsereg nyomában speciális feladattal megbízott csoport érkezett Rómába. William Moore ezredesnek és embereinek a lehető leggyorsabban meg kellett találniuk az olasz bakteorológiai program felelőseit. Olaszországot, amelynek szülötte volt Giulio Doubet, a totális légi háború elméletének megalkotója, avantgárdnak tekintették a szövetséges hatalmak a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésében és gyártásában, ezért, főleg az angolok, állandó megfigyelés alatt tartották. Az angol ezredes és csapata biztosra mentek, amikor fő célpontjuknak a Celiót, a katonai kórházat tartották.

Így kezdődik Gianluca Di Feo újságíró Állami mérgek című, decemberben megjelent könyve, amely a londoni nemzeti archívumban őrzött, eddig még soha nem publikált dokumentumokra épül.

Az újságíró ezeken keresztül tudta rekonstruálni a történetet, amely 1923-ban kezdődött, amikor a fasiszta rendszer elindította vegyi és bakteorológiai programját, amelynek hatása máig tart, mivel a hatalmas arzenál hulladékai még mindig szennyezik az országot.
Egy részüket nemrég találták meg a Tirrén- és az Adriai-tenger fenekén és a 90-es években eddig titokban maradt más helyeken is. Domenico Corcione tábornok hadügyminiszterként akkor indított el egy megtisztítási programot, amelyet azzal kellett kezdeni, hogy Olaszország elismerte: évekig gyártott és felhasznált, például az etiópiai háborúban vegyi és bakteorológiai fegyvereket.
Moore ezredes csoportja Ugo Cassinis fiziológus, híres sportorvos vallomása alapján gyorsan feltárták a Celio számos titkát. Kihallgatták Ugo Reitano professzort, aki 1932-től irányította az „epidemia-hadműveletet", Giuseppe Morselli doktort, akit „baktérium-doktornak" neveztek, mert ő vezette a kísérleteket, valamint egy technikust, aki a baktériumok szétszórására alkalmas szerkezeteket készítette.

A kihallgatásokat regisztrálták és azok végül a londoni archívumba kerültek. Ezekből derült ki az is, hogy a kísérletekben részt vett egy onkológus is, és hogy mérgezett galambokat terveztek az ellenségre küldeni.
Di Feo az archívumban hozzáférhetett ahhoz az irathoz is, amely dokumentálta: Winston Churchill brit miniszterelnök követelte meg, hogy titkosítsák az anyagot, amely a Bari kikötőjében 1943. december 2-án történt vegyi katasztrófáról szólt. A német légierő bombzáta az akkor ott horgonyzó amerikai hajókat, köztük azt is, amelynek rakománya iprit bomba volt, ami sok katona halálát okozta.
Di Feo könyvében az olaszok és a németek felelőssége mellett (Hitler volt az első, akinek az az ötlete támadt, hogy az Adriai-tengerbe kell szórni egy rakomány vegyi fegyvert), felveti a szövetségesekét is, főként Amerikáét a háború utáni magatartásuk miatt.

Az évek során Garganónál a nyílt tengerben, vagy Ischiánál azonosítottak olyan tengeri árkokat, ahová lerakták a megtalált vagy elavult mérgeket. Ezek ott rejtőznek a szárazföldön is Tusciában, Abruzzo tartományban, városok központjában, Rómában a Sapienza egyetemtől két lépésre található Castro Laurenziano úton, ahol a kísérleti laboratóriumok voltak. Ezeket a területeket soha nem tisztították meg.