A feleségem válni akar
Egy nő számára természeténél fogva fontos a család összetartása, az anyaság, de napjainkra a legtöbb nőt ez már nem elégíti ki. Szellemi kihívásokra is szükség van, külső ingerekre, a világ visszajelzésére, hogy igen, hasznos és fontos a társadalom számára is, amit csinál. Sajnos sok férfi még most is magától értetődőnek veszi, hogy a párja ellátja a háztartást (főz, mos, vasal, takarít, bevásárol, gyereket nevel, stb.), és nem érti, nem érzi, hogy ez mennyi energiát emészt fel, miközben a nő szeretne mást is csinálni (divatos szófordulattal élve megvalósítani önmagát, legyen az szakmai vagy művészi karrier), csak hogy erre már nem jut ideje. Viszont ha nem elégítjük ki a lelki szükségleteinket, ha elfojtjuk, akkor ez felhalmozódik bennünk, és valamilyen formában felszínre tör, van, aki idegösszeomlást kap, van, aki a pohár után nyúl, megint más - köztük levélírónk, Gábor felesége is - válni akar.
„A feleségemmel 12 éve találkoztam, most volt a 9 éves házassági évfordulónk, van kettő gyermekünk, egy 3 éves kisfiú és 5 éves kislány. 3 hónappal ezelőtt éreztem, hogy valami nincs rendben a kapcsolatunkban, és megkérdeztem tőle, hogy mi van, ő nem válaszolt, de én tovább kérdeztem. Közel egy hónapba telt, hogy megtudtam, hogy nem akar együtt élni velem, és el akar válni tőlem, akkor még túl sok volt a félelem benne a válás gondolata körül. Az ezt követő kettő hónapban megpróbáltam kedves lenni vele, és elhalmozni a szeretetnyelvek minden formájával, de nem értem el vele semmi sikert, még jobban elhidegült tőlem, és a tudtomra adta nyomatékosan, hogy váljunk el békében. Én folyamatosan kértem őt, hogy ne tegye, gondoljon a gyermekeinkre, és próbáljuk meg újra, de sajnos falakba ütköztem. Mostanra, oda jutottunk, hogy már az üzleti ismerőseink körében leánykori nevén mutatkozik be, és tájékoztatta őket is erről a tényről. Azért, hogy ne keljen találkoznunk, és együtt mutatkozni, vagy az édesanyjánál, vagy a barátnőinél alszik. A gyerekek is érzik ezt, és ingerültebbek, hiányzik az édesanyjuk. Beletemette magát a munkába, és csak abban látja a jövőt, karriert szeretne magának az én segítségem, és hátterem nélkül. Egy hete elmondtam neki, hogy tényleg nagyon szeretem, és ha ezt úgy gondolja, hogy elhagy engem, tegye meg, nem ragaszkodom hozzá többé, elengedem, mert nem akarom megfojtani őt. A gyermekek felügyelete az én nyakamba szakadt pillanatnyilag, és csak egyetlen egy dolog miatt nem vitte el őket is, az az, hogy sajnos nem tudja hova tenni őket. Félek, hogy egyszerre három ember veszítek el: akit igazán szeretek a feleségemet, és a két gyermekemet, erre a megállapításra tegnap jöttem rá. Nem tudom meggyőzni őt sajnos, de a gyermekeimhez ragaszkodok. Azt halottam, hogy a magyar jogrend az anyának ítéli ilyen esetekben a gyerekeket, függetlenül attól, hogy ki tudja jobban gond viselni, nevelni őket. Szeretném megtudni, van-e még visszaút, és egyáltalán lehetünk-e még újra boldog család, és tényleg így ítélkeznek a bíróságon, ha válásra kerül a sor? Van-e lehetőség arra, hogy hideg házasságban élünk pár hónapig, pl. fél év és ez idő alatt visszájára fordul minden? Reménykedek. Sokan mondják azt a baráti körömből, hogy engedjem el a feleségemet, ő most magabiztos, én sajnos magamba fordultam, ezért változtassak magamon, ha vissza akarom szerezni, tudjam meg, nekem mi az, ami igazán fontos az életben."
Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!
Egy lány véleménye
Kedves Gábor!
|
Egy fiú véleménye
Kedves Gábor!
|
|
Szakértő szemmel
Kedves Gábor,
Először is, ne keseredj el, még semmi sincs veszve, akkor sem, ha jelenleg minden ebbe az irányba mutat! Hagyj egy kis időt a feleségednek, a figyelmesség ilyenkor nem sokat segít, inkább mutasd meg neki, hogy Te is magabiztos vagy, és hogy tiszteletben tartod a döntését, akármi is legyen az. Lássa rajtad, hogy az az erős férfi vagy, akibe beleszeretett! Hogy a kapcsolatotok ide jutott, az kettőtökön múlt, így helyrehozni is csak ketten tudjátok. Nem érdemes azonban erőltetni a dolgokat...
Van még remény arra, hogy visszataláljon hozzád, de előtte úgy tűnik, hogy saját magát kell megtalálnia. Érdemes lenne elmondanod neki, hogy megérted az önállósági törekvéseit, ahogy azt is, hogy szeretne megvalósulni a munkában, s hogy te ebben támogatod, mert szereted, és mert a jövőt is továbbra vele tervezed. Érdemes felajánlani, hogy te szívesen fordulsz pártanácsadóhoz is, hogyha neki is még fontos a házasságotok. Aztán hagyd, hogy a hallottakat kicsit átgondolja, és hogy mérlegeljen...
A gyerekekről azonban fontos lenne őszintén és minél előbb beszélgetnetek, higgadtan és hideg fejjel, akkor is, ha nehéz ilyenkor az érzelmeket kívül hagyni. A gyerekekért is ketten vagytok felelősek, és a ti életetekben minden döntést az ő érdekükben kell elsősorban meghozni, méghozzá felelősségteljesen. A magyar jogrendszer igazságos és nem enged a nemi diszkriminációnak, tehát nem a nem alapján dönti el, hogy melyik szülőnél helyezi el a gyerekeket, hanem szakértők bevonásával (pszichológus, szociális munkás, stb.) az alkalmasabbnak vélt szülőnek ítélik oda a felügyeletet. Persze az lenne a legjobb, ha ezt ti ketten a feleségeddel békében és alaposan meg tudnátok beszélni, úgy, hogy a gyerekeknek ne kelljen nélkülözniük túlságosan egyikőtöket sem, hiszen az egészséges pszichoszociális fejlődésükhöz ez elengedhetetlen!
Dolgozzatok ki egy tervet (hogy legyen egy stabil és biztonságos otthonuk, ahol egy megszokott rendszerben tudnak élni, beszéljétek meg, hogy milyen napokon kivel legyenek, amikor egyikőtök dolgozik, menjenek a másikhoz, ne "idegen emberek" vagy babysitterek vigyázzanak rájuk, ha csak egy mód van rá, hiszen az ő életükben maga a válás is épp elég nagy teher lesz..)
Ha esetleg mégis válás lenne a kapcsolatotokból, érdemes lenne talán személyesen is szakember (pszichológus, terapeuta) segítségét kérni a válás lebonyolításában, hogy a gyermekeiteknek minél kevesebb fájdalmat okozzatok! Ehhez együttesen kellene ragaszkodnotok, a jelenlegi helyzetről ugyanis a legkevésbé a gyerekek tehetnek, de az ő életüket fogja a leginkább befolyásolni pozitív vagy negatív irányba (s ha nem a gyerekek érdekei lesznek az elsők, akkor sajnos az a negatív irány az egész életüket tönkreteheti)!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Megszökni vagy megszokni?
- Szerelmes vagyok a legjobb barátomba
- Melyiket válasszam?
- Kettőt szeretni
- Hogyan tudnám őt megszerezni?
- Érzelmi gátlások
- Szerelmi háromszög
- Maradjunk barátok?!
- Válás vagy nyitott házasság?
- Ő jobban szeret, mint én
- Felfokozott libidó
- Tini románc
- Dupla hűtlenség
- Mi kell a nőnek?
- Betelt a pohár
- Majdnem szerelem?
- (Vissza)hódítás
- A zöld szemű szörnyeteg
- Könnyű préda
- Megváltozott érzelmek
- Csak játék?
- Tizenöt év után külön utakon?
- Barátság vagy szerelem?
- Szerelem - határok nélkül
- Lelki szado-mazo?
- Elhagyott lányok
- Plátói szerelem
- „Magasfeszültség”
- Viszonzatlan érzelmek
- Újrakezdés negyvenen túl
- A bizalom határa(i)
- Modern Rómeó és Júlia
- Kinek higgyek? Neki vagy a megérzéseimnek?
- Szeret - nem szeret
- Nem szeretem a férjem mocskos beszédét
- Bennem van a hiba?
- Like a virgin
- Még egy esély?!
- Virtuális megcsalás?
- Két tűz között
- Kilátástalanul
- Se veled, se nélküled
- Felnőttéválás
- Örök-e a nagy „Ő”?
- A tiltott gyümölcs
- A viszonzatlan szerelem
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?