A felnőttek diabétesz kockázatát csökkenti egy kis alkohol
Egészséges felnőtteknél csökkentheti a diabétesz kockázatát a napi egy-két pohárka alkohol - erre a következtetésre jutottak holland szakemberek.
A 10 évet felölelő kutatásból kiderült, hogy azoknál, akik rendszeresen felhörpintenek egy kevés alkoholt, kisebb eséllyel alakul ki a cukorbetegség, mint az olyan felnőtteknél, akik távol tartják magukat az italtól.
A 35 ezer résztvevővel végzett felmérésben a 2-es típusú cukorbetegségre összpontosítottak, a diabétesz e fajtája leggyakrabban a 40 év feletti korban jelenik meg.
Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál a felnőtteknél, akiknél a visszafogott alkoholfogyasztás egészséges életmóddal párosult, 40 százalékkal volt alacsonyabb a cukorbetegség kockázata, mint azoknál, akik teljesen megvonták maguktól a szeszes italokat.
A vizsgált 20 és 70 év közötti embereknél a visszafogott italozáson a nők esetében legfeljebb napi egy pohár, míg a férfiaknál legfeljebb napi két pohár italt értettek.
Az egészséges életmód ehhez párosuló ismérvei között az elhízás megelőzését, a megfelelő testmozgást, a dohányzás mellőzését, valamint a kiegyensúlyozott étrendet szabták meg.
A kutatás azt mutatja, hogy a visszafogott alkoholfogyasztás hozzájárulhat ahhoz az egészséges életmódhoz, amely segíthet a 2-es típusú diabétesz kockázatának csökkentésében - fogalmaztak a holland szakemberek közleményükben.
A cukorbetegség e fajtája gyakran az elhízás számlájára írható, a kór világszerte 180 millió embert sújt. Szövődményei között - amennyiben nem kezelik - kardiovaszkuláris betegségek, agyi katasztrófa, látásvesztés, vesebaj és végtag-amputáció is szerepelhet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A cukorbeteg gyerekekre hívja fel a figyelmet a Törp program
- A cukorbeteg egyen sok gabonát a hosszabb életért
- A lassú sebgyógyulás a cukorbetegeknél is gyorsítható
- Cukorbeteg gyerekeknek és családjaiknak tartanak információs hétvégét
- Romlik a cukorbetegek veseelégtelensége a nagy mennyiségű B-vitamintól
- Matematikai modellt dolgoztak ki a cukorbetegség szűrésére
- A szoptatással meg lehet előzni a cukorbetegséget
- A cukorbetegek vérnyomáscsökkentésének nincs szívvédő hatása
- Több a cukorbeteg kismama mint gondolták
- A delfinek és a cukorbetegség
- Szív- és cukorbetegeknek árthat a fogyasztószer
- A cukorbetegség egyik okozója lehet a dohányzás
- Új géneket fedeztek fel, amik a cukorbetegség okozói lehetnek
- Changing Diabetes Fórum ajánlása a cukorbetegség visszaszorítására
- November 14, a cukorbetegek világnapja
- Cukorbetegek világnapja
- Konferencia a cukorbetegségről Szegeden
- Egy tanulmány szerint több a feltételezettnél a cukorbeteg száma Ausztriában
- Fogyás és cukorbetegség kezelése egyben, a tudósok ezt ígérik
- A cukorbetegeknek javasolt a vacsora utáni séta
- A cukorbetegség alternatív gyógymódjai
- Az olajos magvak fogyasztása csökkenti a cukorbeteg nők kockázatait
- A cukros üdítők miatt egyre többen túlsúlyosak és cukorbetegek
- Elhízás és cukorbetegség pusztít az Arab-öböl olajsejkségeiben
- Új gyógyszer a cukorbetegség kezelésére
- Ismeretgyarapító program cukorbeteg kisgyermekek családjainak
- Szűrőkamion a cukorbetegség időbeni kezelésért
- A túlzott tojásfogyasztás és a cukorbetegség összefügg?
- A gyümölcsök fogyasztása csökkenti a cukorbetegség kockázatát
- A cukorbetegség tünetei mozgással enyhíthetők
- Cukorbetegség kezelése fokhagymával
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?