A fiatalokra is veszélyt jelent a magas koleszterin
Nem csak az idősebb korosztályra, hanem a húszas éveikben járó felnőttekre is komoly veszélyt jelent a magas koleszterinszint, amely már egészen fiatalkorban is károsíthatja az artériákat - jelentették be kedden amerikai kutatók.
A szakemberek húsz éven keresztül követtek figyelemmel egy 18 és 30 éves kor közötti személyekből álló csoportot és arra a megállapításra jutottak, hogy a viszonylag fiatalkorban jelentkező magas koleszterinszint növeli a szívbetegség és az agyvérzés kialakulásának kockázatát.
"Amíg középkorúak vagyunk, általában nem aggódunk túlságosan a szívbetegség kockázata miatt, hiszen elég ritka dolog, hogy valaki fiatal felnőttkorban kapjon szívrohamot" - mondta Mark Pletcher, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, egyben az Annals of Internal Medicine című amerikai orvosi szaklapban megjelent tanulmány vezetője.
"A fiatal felnőttkor azonban fontos időszak. Az a károsodás, amelynek ilyenkor kitesszük a koszorúereinket, valószínűleg komoly problémákat okoz majd az idő előrehaladásával" - tette hozzá.
Pletcher és kollégái több mint 3200 fiatal felnőtt adatait dolgozta fel munkája során. (A megfigyelt személyek között nagyjából egyenlő volt a feketék és a fehérek, illetve a férfiak és a nők aránya.) Azoknál a személyeknél, akiknél már fiatalkorban magas értéket mutatott a "rossz" koleszterin, vagyis az LDL, nagyobb valószínűséggel alakult ki később szívbetegség, függetlenül attól, hogy idősebb korukban milyen volt a koleszterinszintjük.
A szakemberek szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy a fiatal felnőtteknek mindenképpen gyógyszerekkel kell alacsonyan tartaniuk a koleszterinszintjüket, hanem azt, hogy több figyelmet kell fordítaniuk az egészséges táplálkozásra és a mozgásban gazdag életmódra.
"A megfelelő ételek és a sok mozgás valószínűleg sokkal hasznosabb számukra, mint a gyógyszeres kezelés... Ráadásul nem állnak rendelkezésünkre olyan pontos adatok ezeknek a kezeléseknek a hatékonyságáról és a biztonságosságáról, hogy ajánlani tudjuk őket" - hangoztatta Pletcher.
A szintén az Annals of Internal Medicine hasábjain megjelent egyik korábbi tanulmányában Pletcher arra is rámutatott, hogy a fiatal felnőttek esetében a magas vérnyomás is megnöveli a koszorúér-betegség későbbi életkorban való kialakulásának kockázatát. Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) azt javasolja minden húszéves, illetve annál idősebb fiatalnak, hogy legalább ötévente ellenőriztesse a koleszterinszintjét.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Almával a magas koleszterin ellen
- Mennyire gyakori a magas koleszterinszint?
- 5 táplálkozási tipp a magas koleszterin ellen
- Mona Lisa és a magas koleszterin
- A magas koleszterin elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását?
Hasonló betegségek
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?