Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 17°C / + 20°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A galambok szerelmese

Forrás: MTI
2009. 12. 09. 09:00:00

Megfelelő alak és intelligencia kell a győzelemhez. És alapos felkészítés, akárcsak a hölgyeknek a szépségversenyek előtt - vallja Jaksa János. A nagydorogi galambtenyésztő, aki saját szavai szerint galambok közé született, minden bizonnyal érti a szakmát, hiszen minap Nyitrán Európai mester címet kapott, egyik galambja pedig az Európa Szövetség plakettjét hozta el.

- Szép jószágok, rengeteg emberi tulajdonsággal. Egy galambólban mozgalmas élet zajlik - összegezte Jaksa János a galambok iránti vonzalmának lényegét.

A családhoz az 1910-es évek elején kerültek először galambok, János így már galambok közé született. Önállóan tizenhárom évesen, 1957-ben kezdett tenyészteni csirke- és pávagalambot. Üzemmérnök lett, de mindig foglalkozott kisállattenyésztéssel nyúl-, baromfi- és persze galambállománnyal. Az 1960-as évektől jár kiállításokra, alapító tagja lett az ebben az időben létrejött nagydorogi galambtenyésztő egyesületnek is.

Elegendő időt azonban azóta tud kedvenceire fordítani, amióta nyugdíjas. Naponta legalább egy-két órát tölt a madarak között, eteti, gondozza őket, odafigyel a fiókákra, a fészkekre, de a legizgalmasabb feladatnak a párba állítást tartja. - Ilyenkor nem a szerelem a döntő, hanem a legjobb egyedek elérése - jegyezte meg tréfásan.

Jaksa János amerikai óriásposta és magyar díszposta galambokkal foglalkozik. Eddig is ért el szép eredményeket, országos versenyen fajtagyőztes lett, különdíjat, vándorserleget nyertek el madarai.

Alcím: Mire jó a kalitka


Több mint száz galambja van. Mint elárulta, nagyon szeret köztük lenni, mert egy galambólban mindig történik valami. A galambok szerinte nagyon sok emberi tulajdonságot hordoznak. Akad köztük lusta, agresszív, szorgalmas, szolid, kicsapongó, gondoskodó. - Még a galambtenyésztők mindegyike sem tudja, hogy a biblia is foglalkozik a galambokkal. A szárnyasok közül ez volt az egyedüli, amelyet áldozati állatként mutathattak be - magyarázta.

A tenyésztő a magyar díszpostákra "esküszik". Bár őshonos fajta, önálló fajtának csupán öt éve ismerték el. Hármas hasznosítású: azontúl, hogy tetszetős, étkezési célra, pecsenyegalambnak is megfelelő, illetve dajkagalambként szintén használható.

Kedvence egy öreg vörösderes galamb, amely kimagasló eredménnyel hálálta meg a figyelmet: Nyitrán, a 26. Európai Kisállat-kiállításon elnyerte az Európai Szövetség plakettjét.

A szlovákiai mustrára 25 országból húszezer kisállatot vittek, nyulakat, énekesmadarakat és körülbelül nyolcezer galambot. Jaksa János két színváltozatban nyolc magyar díszpostát mutatott be. A négy vörösderes kapta a legtöbb pontot, összesen 382-t, ezért a tenyésztő kiérdemelte az Európai mester címet. A négyéves hím - a nagy kedvenc - különösen sok, 97 pontot gyűjtött, így megkapta az Európai Szövetség plakettjét, amelyből csupán húsz darab talált gazdára a nyolcezer példány között.

Tenyésztője korábban Győztesnek hívta, a nyitrai kiállítás után Európa Bajnok névre keresztelte el.

A nyitrai siker, bár sok más eredmény megelőzte, galambász pályafutásának csúcsát jelenti - vallotta be Jaksa János. Hozzátette, kötelezi is a cím, szándékosan magasra állította a mércét, hiszen sok kihívója akad.

A kiállításokra úgy készíti fel galambjait, mint a manökeneket a világszépe választásra. Sok figyelemre, gondoskodásra van szükség. Tudnia kell a madárnak, hogy nem büntetésből zárták kalitkába, hanem azért, hogy körülötte forogjon a világ. A győzelemhez nem csak megfelelő alak, hanem intelligencia is kell, ugyanúgy, mint a hölgyek esetében - érvelt.

Terveivel kapcsolatban a galambtenyésztő felfedte, hogy számítógépre viszi az állatok törzsnyilvántartását, és azon dolgozik, hogy tovább növelje az elért színvonalat, finomítsa, egységesítse a magyar díszpostát.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák