A gondolat teremtő erőinek összecsapása

Ezt éltem át a minap, amikor egy budapesti könyvtárban rock-történeti vetélkedőt vezettem. Nagy örömmel vállaltam el, mert a téma egyik tapasztalt kutatója vagyok, másrészt pedig még soha nem voltam játékvezető, és minden új kihívás izgat.

A szervezők is örültek, hogy igent mondtam, de az előkészületek tele voltak feszültséggel. Először azért aggódtak, mert szerintük túlságosan nehéz kérdéseket állítottak össze, és úgy vélték, ezekre senki sem fogja tudni a választ, és kudarcélménnyel távoznak. Többszörösen könyörögtek, hogy könnyítsek a kérdéseken, én azonban álltam a sarat, mert meggyőződésem volt, hogy akit a téma érdekel, tudni fogja, vagy uram bocsá\\\', felkészül. Megnyugtattam őket, hogy ha végképp nem megy, adok mindenféle segítséget.

Aztán eljött a nap, és újabb aggodalmak. Mi lesz, ha nem jönnek el a versenyzők, mert az internetes selejtező nyertesei közül már ketten jelezték, hogy nem jönnek. Erre azt mondtam: lesznek annyian, hogy ki tudjuk alakítani belőlük az 5x4 fős csapatokat. Amikor e témában többé-kevésbé elcsendesedtek, jött a következő aggodalom: mivel egy-egy, összesorsolt társaságnak ajándékcsomagok járnak, mi lesz, ha nem tudnak rajta osztozni és összevesznek? Erre már nem tudtam mást mondani, mint azt, hogy ha minden kötél szakad, akkor villámkérdésekkel döntjük el, hogy kinek mi kell.

Végül elkezdődött a játék. Csodálatosan flottul ment minden, a feltett 50 kérdésből egyetlen egy volt, amire nem tudták a választ, illetve részben arra is tudták.

Valóban volt némi nézeteltérés, de játék közben, de csak azért, mert néha nehéz volt megállapítani, hogy ki jelentkezett előbb, és ezért be kellett állítani egy „partjelzőt", aki figyelte a sorrendet. Végül volt „szétlövés", de nem az ajándékcsomagok miatt, hanem azért, mert a második és harmadik csapat pontegyenlőséggel végzett, és 5-5 „11-est" lőttek, amelynek végén az egyik egyet, a másik viszont kettőt hagyott ki. Az ajándékok elosztása a legnagyobb békességben történt.

A vetélkedő végül várakozáson felül sikerült, a szervezők is meg voltak elégedve, de hozzátették: nagy kő esett le a szívükről. Nekem egyetlen kővel volt dolgom, az egyik kérdés ugyanis az volt, hogy melyik az a zenekar, amelynek a nevét évtizedek óta rosszul fordítják le minden nyelven, holott nevük azt jelenti: „számkivetettek", „földönfutók", „kapcarongyok". Ez ugyanis a Rolling Stones, amelyet következetesen Guruló Köveknek neveznek.

Az én gondolataim teremtő ereje ezúttal erősebb volt.