Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 17°C / + 20°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A gránátalma minden betegséget kezel

Forrás: MTI
2010. 12. 15. 12:30:00

A gránátalmalé erősen antioxidáns hatású, és emiatt szinte minden betegség kezelésére ajánlják, a ráktól a szívbajokig. Izraeli kutatók az amerikai vesegyógyászok idei tudományos ülésén ismertették eredményeiket, amelyek szerint ez a gyümölcslé jelentősen javítja a művese kezelésre szoruló betegek állapotát is.

Az izraeli Nyugat-Galileai Kórház szakemberei Baty Kristal vezetésével 101 vesebeteget vizsgáltak. Két csoportra osztották őket: az egyikkel fél pohárnyit itattak a gránátalma levéből, amikor a világszerte szokásos módon hetenként háromszor eljutottak a művese kezelésre. A másik csoport hasonló színű, de gránátalmát nem tartalmazó folyadékot fogyasztott.

Egy év elteltével megállapították, hogy a gránátalmalé fogyasztása kedvezően befolyásolta a laboratóriumi leleteket, ráadásul ezek a betegek ritkábban szorultak kórházi felvételre, ritkábban kaptak fertőzést, ami az ilyen betegek számára a legnagyobb veszély.

"Azt találtuk, hogy a fertőzés miatti kórházba kerülések száma minimum 40 százalékkal csökkent... A gránátalmalé a különféle termékek körében a legmagasabb mértékben tartalmaz polifenolokat. Sokkal nagyobb mennyiségben, mint például a vörösbor" - idézte Kristal előadását az amerikai urológiai társaság hírlevele.

Az antioxidánsok a sejteket érő oxidatív stressz ellen lépnek fel azáltal, hogy megelőzik a töltéssel bíró, a sejteket károsító szabadgyökök elszaporodását. Utóbbiak szabályszerűen "bombázzák" a hemodialízis kezelés alatt álló vesebetegeket, amikor a dialízisgép segítségével vérüket egy mesterséges szűrőrendszeren átáramoltatják, majd visszajuttatják a beteg keringésébe. Ezért többlet antioxidáns védelem nélkül a vesebetegek rendkívül hajlamosak a gyulladásokra és más betegségekre. Étrendjük gránátalmalével való kiegészítése lehetővé teszi a káros szabadgyökök rendszeres kisöprését szervezetükből természetes módon - olvasható a naturalnews.com honlapon.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák