A gyakori alkoholfogyasztás kiújuló mellrákhoz vezethet
Jelentősen növeli az emlőrák kiújulásának kockázatát a menopauza utáni nőknél, ha heti 3-4 adagnál több alkoholt isznak - jelentették csütörtökön amerikai kutatók.
A szakemberek azt tanácsolják, hogy a mellrákkal diagnosztizált nők korlátozzák alkoholfogyasztásukat heti három adagnál kevesebb szeszes italra, különösen akkor, ha túlsúlyosak vagy elhízottak, mert ez a mennyiség még nem növeli a rákkockázatot.
Korábbi tanulmányok igazolták már, hogy az alkoholfogyasztás eleve növeli az emlőtumor esélyét, azt viszont kevéssé vizsgálták eddig, hogy a daganat terápia utáni visszatérését miként befolyásolja az alkohol.
Marilyn Kwan oaklandi kutató az Amerikai Rákkutató Egyesület San Antonió-i találkozóján ismertette eredményeit. Kwan csoportja 1900 olyan nőt vizsgált, akik 1997 és 2000 között diagnosztizált, kezdő stádiumú, ám invazív mellrákjukat túlélték.
A páciensek egészségi állapotát nyolc évig követték. A felmérés eredménye szerint azoknál a nőknél, akik heti három-négy adagnál több alkoholt fogyasztottak, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel újult ki az emlőrák.
A vizsgált nők fele számolt be arról, hogy szokott bort, sört vagy tömény italt inni, az ő kockázatukat hasonlították össze azokéval, akik saját bevallásuk szerint nem fogyasztottak alkoholos italokat.
Kwan elmondta, hogy a rákkiújulás valószínűsége az alkoholfogyasztás mértékével párhuzamosan emelkedett. Az alkohol hatással lehet a szervezetben keringő ösztrogén szintjére, márpedig a mellrákok egy része kapcsolatban van e hormon koncentrációjával.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A szegényebb országokban több a mellrákos
- Közös kerékpározás a mellrák ellen Hódmezővásárhelyen
- A mellrákhoz kapcsolódó gént fedeztek fel kutatók
- Rózsaszín Lánchíd - Séta a mellrák ellen
- Helyes táplálkozással csökkenthető a mellrák kockázata
- Október 4-én séta a mellrákszűrés fontosságáért
- Súlyemeléssel csökkenthető a mellrákműtét utáni ödéma
- A szoptatás véd a mellrák ellen
- Célzott támadás a mellrák ellen
- A gyerekkori sugárterápia növeli a mellrák kockázatát
- Ausztriában is bevezetik az országos mellrákszűrést
- Összefogás zokniban: küzdelem a mellrák ellen
- A vörösbor fogyasztása mégsem csökkenti a mellrák kockázatát
- Nő a mellrákveszély a hormonkezelt menopauzás nőknél
- Növeli a mellrák kockázatát a kombinált hormonpótlás
- Megszületett az első olyan brit baba, akinél a fogantatása után vizsgálták a mellrákgén meglétét.
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először