A gyermekrehabilitációról

- A gyermekrehabilitáció szükségessége nem kérdőjelezhető meg - mondja a Bethesda Gyermekkórház rehabilitációs részlegének ideggyógyász vezető főorvosa, dr. Paraicz Éva. - Főként azokban az esetekben elengedhetetlen és nélkülözhetetlen, amikor veleszületett rendellenességről, idegrendszeri károsodásról, krónikus légzőszervi betegségekről, égés- és végtagfejlődési kórképekről, nefrológiai és kardiológiai betegségekről, onkológiai ellátást követő állapotról és transzplantáció utáni helyzetről van szó, de ezeken kívül is sok egyéb, fogyatékosságot okozó kórállapotokban, amikor a rehabilitációs perspektíva nyilvánvaló.

A főorvosnő közlése szerint annak ellenére, hogy érvényes nemzeti program fogalmazza meg a gyermekrehabilitáció megszervezésének szükségességét - "közös kincsünk a gyermek" elnevezéssel -, ennek a gyógyászati területnek a gyakorlása gyerekcipőben jár.

- Nálunk az átszervezések, az ágyszámcsökkentések során felszabadult néhány hely, így régi elképzelés valósulhatott meg, amikor a rehabilitációs részleget létrehoztuk. Húsz gyerek és 8 szülő kap folyamatosan lehetőséget a benntartózkodásra, de sok bejáró betegünk is van. A 45 éve működő gyermekkórház valamennyi vezetője már sokkal korábban fontosnak tartotta és szorgalmazta a rehabilitáció megszervezését.

- Ez érthető, hiszen - laikus megfogalmazásban - a rehabilitáció a gyógyítás folyamatának szerves része. Ha hiányzik, ahhoz hasonlatos, mintha a félkész ételt tennénk az asztalra, a főzés utolsó, befejező fázisa nélkül.

- Ez pontosan így van, csak a tét itt sokkal nagyobb, mert a félig főtt vagy berántatlan ételt vagy megeszi a család vagy nem, de a kezeletlen, sérült gyerekkel együtt kell élni a családnak, és ez mindenképpen óriási teher az egész társadalom számára. Mi két és fél éve végezzük hivatalosan a rehabilitációt, a fővárosi kórházak közül - tudtommal - egyedüliként, de az országban is csak Szegeden, Debrecenben és Zalaegerszegen működik gyermekrehabilitáció, holott a statisztikák szerint évente 200 rászoruló gyermek születik.

- A rehabilitáció hosszú, gyakran egy életen át tartó folyamat, nem látványos, nem gyors eredményt produkáló, embert próbáló munka.

- Éppen ezért rehabilitációs csapatban csak az vesz részt, aki elkötelezett a szakma iránt, aki szívügyének tekinti és érti ezt a feladatot. Az orvoson és nővéreken kívül szükség van gyógypedagógusra, logopédusra, gyógytornászra, konduktorra, ergoterapeutára, pszichológusra, ezen kívül gyakran fogászra, olyan pedagógusra, aki iskolaévben foglalkozik a gyerekekkel, hiszen itt 18 éves korig folyik a rehabilitáció. De ebbe a munkába bevonjuk a szülőket is, megtanítjuk a tennivalókra, sokat tudnak segíteni, hiszen ők vannak legtöbbet a gyerekkel, ők ismerik legjobban.

Alcím: A siker hosszú, rögös útja

A beszélgetésbe bekapcsolódik Sorompóné Fléger Ildikó főnővér is, aki 18 éves kora óta első munkahelyeként dolgozik itt, és több évtized után sem fásult, a kiégésnek, megszokásnak semmi jelét nem mutatja, pedig testileg-lelkileg megviseli az itt dolgozókat ez a tevékenység.

A berendezés minden darabja gyerekre szabott, a kicsi rácsos ágyakban párhetes babák, a tornateremben nagyobbacska fiú gyakorolja a tornát édesanyjával, most állt meg a kapunál egy kocsi, kerekes székes nagylányt hozott az édesapja. Zajlik az élet, folyik a munka, vannak bentlakók, és bejárók, sőt vissza-visszatérők is, akik már gyógyultan, saját babával jönnek látogatóba. Talán ez az igazi siker.

- Bevallom, néha mi is meglepődünk az eredményen - jegyzi meg Ildikó nővér. - Bár senkiről nem mondunk le egykönnyen, néha úgy érezzük, eredménytelen szélmalomharcot folytatunk egy-egy súlyos esetben. És akkor egyszer csak elkezdődik valami, lépésről lépésre fejlődik a gyerek, elindulunk a siker hosszú, rögös útján. A rehabilitáció sajátos eszközei, az egyénre szabott tematika sokszor csodát tesz. A sokszereplős team rendkívül kreatív, nem csak szakmai tudását fejleszti folyamatosan, a berendezést, a falak díszítését is elkészíti, gyerekcentrikusan gondolkozik mindenki, mert fontos, hogy érezzék kicsik és nagyok, hogy itt minden értük történik. Minden módon kedvezünk nekik. Ők választanak nővért, nem erőltetünk rájuk senkit és semmit, nincs szigorú napirend, azzal dolgoznak, aki nekik szimpatikus és kedves, ezt a munkát csak összhangban, szeretetteljes légkörben lehet végezni. Elvisszük a gyerekeket nyári táborba is, saját, egészséges gyerekeinkkel együtt, amit nagyon élveznek, és maradandó élményt jelent számukra.

A gyermek rehabilitáció költséges "üzem". Nem panasz, csupán ténymegállapítás: rendkívül alulfinanszírozott terület.

Gyerekbarát környezetben, családbarát szemlélet alapján végzik ezt a munkát, akik erre vállalkoztak, és nem adják fel a reményt, hogy a rehabilitációt - amely egyének és családok életét befolyásolja - egyszer értéke szerint, a gyógyítás szerves részeként illesztik a szakma egészébe.