A halkabb zenelejátszók megóvják a kamaszok hallását
Egyharmadával nőtt a halláscsökkent tinédzserek száma az utóbbi tizenöt évben - figyelmeztettek amerikai kutatók, akik az iPodok lehalkítását javasolják a kamaszoknak.
A Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent tanulmányban az 1990-es évek elején és 2000-es évek közepén végzett, párezer fős reprezentatív országos felmérés adatait vetették össze. A 12-19 év közötti tinédzserek hallását szűrő első vizsgálat a résztvevők 15 százalékánál talált valamilyen szintű halláscsökkenést. Tizenöt évvel később ez az adat egyharmadával nőtt, és elérte a 20 százalékot, tehát minden ötödik kamasznál találtak hallásromlást.
"Minden osztályba jut néhány tanuló, akinek hallási problémái vannak" - állította a tanulmányt jegyző Josef Shargorodsky.
"A kamaszok tényleg alábecsülik, mekkora hangerőnek vannak kitéve. Az egyén ezt gyakran nem is veszi észre, ugyanakkor már a csekély halláscsökkenés is nehézséget okozhat a nyelvfejlődésben és a tanulásban" - mutatott rá a kutató.
Míg kezdetben húsz felnőttből egynek volt komoly problémája, az első felmérés óta eltelt időben ez az arány ötven százalékkal nőtt.
Mint Shargorodsky elmondta: maga is meglepődött az adatok láttán. Szerinte sokat javíthatna a helyzeten a megfelelőbb orvosi ellátás is.
A kutatók szerint nem világos, hogy pontosan mi okozta a halláskárosult fiatalok számának növekedését. Nem is állították, hogy az iPodok vagy egyéb fülhallgatós eszközök lennének a felelősek a kamaszok halláscsökkenéséért, de Shargorodsky hangsúlyozta, hogy a zenejátszók lehalkításával csökkenthető a kockázat.
Egy Los Angeles-i szakértő szintén arra buzdította a veszélyeztetett korosztályt, hogy csökkentse a hangerőt, és rendszeresen iktasson be szüneteket a zenehallgatásba.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?