A havonta vizsgált cukorbetegeknek javul az életminősége
Azok a cukorbetegek, akik rendszeresen, havonta járnak kezelésre, hogy megtanulják, miként javíthatnak életminőségükön, gyorsabb állapotjavulást mutattak, mint azok, akik csak esetenként keresték fel kezelőorvosukat - derült ki egy új kutatásból.
A Diabetes Care című folyóiratban megjelent cikk erős kontrasztot mutatott a magukra hagyott és a kezelésbe aktívan bevont betegek állapota között. A bostoni Brigham és Női Kórház kutatói több mint 30 000 cukorbeteg ember adatait elemezték, akiknek magas volt a vércukorszintje, a vérnyomása vagy a koleszterinszintje. Hét éven keresztül követték őket nyomon.
Azok, akik az elsődleges ellátás során havi egy tanácsadáson vettek részt, átlagosan 3,9 hét alatt érték el a kívánt laboreredményeket, míg akik 1-6 havonta egyszer keresték csak fel a tanácsadást, azoknak ez 13,5 hónapba telt. Az egészségi állapot javulását befolyásoló egyéb faktorokat rögzítették, mint például a gyógyszerszedést.
„Világosan látszik, hogy a havi tanácsadás gyorsabban segíti a betegeket a céljaik elérésében, mint amikor nem kapnak folyamatos bátorítást és információt azzal kapcsolatban, hogy mozogjanak többet, táplálkozzanak megfelelően és csökkentsék a zsírfogyasztást" - mondta el a kutatás vezetője, Dr. Alexander Turchin.
Nagyon kevés diabéteszes részesül intenzív életmód-tanácsadásban. Mivel ez a fajta kezelés időigényes, az orvosoknak jobb segítő módszerek után kell nézniük, mint amilyen például a csoportos terápia, vagy a nővéri látogatás.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A depresszió és cukorbetegség az időskori demencia kockázati tényezői
- Együtt hatékonyabb a depresszió és a cukorbetegség
- Kezelni kell a cukorbeteg magas vérnyomását, de nem azonnal
- Módosul az inzulinjelzés a cukorbetegek hasnyálmirigyében
- Kevés mozgással is megelőzhető a cukorbetegség
- Gyakoribb a cukorbetegség a váltóműszakban dolgozó nőknél
- A cukorbeteg kismamák között több a császármetszés
- A D-vitamin hiány segíti a cukorbetegség kialakulását
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?