A korai trauma hatással van a gyermek viselkedésére
Szomorú eredményre jutott az idei fogászati roadshow: a megvizsgált magyar gyerekek csupán húsz százalékának egészségesek a fogai.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogorvosi buszában május és október között tíz helyszínen közel háromezer általános iskolás és óvodás kisgyerek fogait vizsgálták meg. Az esetek több mint felénél találtak beteg, rossz fogakat - 2008-ban csak a gyerekek egyharmadánál fordult ez elő. A fogköves és lepedékes fogak száma pedig csaknem a háromszorosára emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Jelentősen nőtt a fogszabályozásra szoruló gyerekek száma is.
A fogorvosi busz gyakran olyan helyekre látogat el, ahol nem vagy csak részlegesen megoldott a gyermekek fogászati szűrése. Mivel Magyarország a szájhigiénés felvilágosítás szintjén is lemaradásban van, ezért az egészségügyi programsorozat célul tűzte ki a fiatal korosztály felvilágosítását a helyes fogápolásról és szájhigiénéről. Játékos módon szeretnék továbbá segíteni a gyerekeket, hogy leküzdjék a fogorvosoktól és fogászati vizsgálatoktól való félelmüket.
Az oktatáson gyakran a szülők is részt vesznek, hiszen sok felnőtt sem rendelkezik kellő ismerettel a helyes fogmosásról, a szájhigiéné fontosságáról.
Az OTP által támogatott program fogászati busza idén Budapesten, Jászberényben, Tiszadobon, Csongrádban, Pápán, Orosházán, Lábatlanon, Fóton és Pécsett járt.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?