A közös edzés boldogabbá tesz
Több boldogsághormon szabadul fel közös edzés során - állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Tapasztalatból is tudható, hogy a csoportosan végzett mozgás könnyebb, mint az egyedül végrehajtott tréning, ám ezt most megerősítette oxfordi evezősök vizsgálata. Emma Cohen vezetésével 12 evezős fájdalomtűrő képességét vizsgálták szólóban és csapatban végzett edzés után. A "tűrés" mértékét a sportolók karjára rögzített, felfújt vérnyomásmérő elviselési idejével jellemezték. A kutatók szerint minél több endorfin szabadul fel mozgás közben a szervezetben, annál tovább viseli el valaki a fájdalmat, ez esetben a "mandzsetta" szorítását.
A kísérlet alanyai 45 percig eveztek egy virtuális hajóban egyedül vagy hatos csoportban, ami előtt és után is mérték fájdalomtűrésüket. A mozgás mindkét esetben javította a tűrőképességet, ám a csoportos mozgást követően jellemzően jobban állták a fájdalmat, ami azt jelzi, hogy ekkor lényegesen több endorfin szabadult fel szervezetükben.
A kutatók úgy vélik, a közös tevékenység a nagyobb mennyiségű boldogsághormon kibocsátáson keresztül befolyásolja a közösségi összetartozás érzését is. Ezt a jótékony hatást válthatják ki a vallási szertartások, az együttes tánc és a nevetés is - tették hozzá a tanulmányban, amelyet a BBC hírportálja ismertetett.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Ahány ember, annyiféle mozgás
- Keveset mozognak a francia fiatalok
- A túlzott mozgás függőséget okoz az állatoknál
- Már heti egy óra mozgás is csökkenti a koleszterinszintet
- Napi harminc perc mozgással megelőzhető a rák
- A cukorbetegeknek javasolt a vacsora utáni séta
- A napi intenzív sportolás szívproblémákat okozhat
- A szaudi nőket eltanácsolták a sportolástól
- Főleg a többletkalória hizlal, nem a mozgáshiány
- Sport mellett nem tanácsos vitamintablettákat fogyasztani
- Betegségek ellen diétával és mozgással
- A mozgást sosem késő elkezdeni
- Mozogni szívinfarktus után is kell
- Az aktív életmód csökkenti a vastagbélrák kockázatát
- Kevés mozgás és túlsúly jellemzi a magyarokat
- Tánccal az egészségért? - 2. Rész
- Tánccal az egészségért? - 1. rész
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór