A légutakat és a tüdőt is károsítja a h1n1 vírus

Az új típusú, H1N1 influenza vírusa a légcsőtől a tüdő mélyéig károsítja a légutakat, hasonlóan az 1918-as és 1957-es járványt okozó vírusokhoz - közölték megállapításaikat kedden amerikai kutatók.
Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársai, valamint New York város vezető egészségügyi szakemberei 34 olyan embertől származó metszeteket vizsgáltak, akik H1N1-vírusfertőzés miatt haltak meg a járvány kitörése óta.
A légcső és a főhörgők minden esetben gyulladásban voltak, időnként súlyosan károsodtak. Az esetek több mint felénél mélyebben, a kisebb hörgőkben is találtak károsodást, mintegy háromnegyedénél pedig a léghólyagocskák (az apró, vékony falú, levegővel kitöltött gömbök a tüdőben) is sérültek.
Jeffery Taubenberger víruskutató elmondta, hogy a légutak szöveteinek károsodása nagyon hasonlít az 1918-as és 1957-es járványok idején terjedő influenzavírusok pusztításához, eltér azonban a szezonális influenzavírus okozta károktól, amelyek nem érintik a tüdőt ilyen mélységben.
A kockázati tényezők között újdonság a jelentős túlsúly: a mostani tanulmányban vizsgált halálesetek 72 százalékában elhízott volt az áldozat. "Nem tisztázott, mi az összefüggés az elhízás és az influenza között" - mondta Taubenberger.
A tanulmány az Archives of Pathology and Laboratory Medicine című szakmai folyóiratban jelent meg.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az új influenza halálozási aránya nem nagyobb, mint a szezonális influenzáé
- Veszélyesebb a H1N1, mint eddig gondolták
- Zárva a kínai pandaközpont az új influenza miatt
- Karácsony a H1N1-el
- Mutálódott az új influenzavírus
- A nátha nem új influenza!
- Az influenzán átesettek védettebbek az új influenza ellen
- Az Amazonas környékén is jelentkezett az új influenza
- Minden korosztályra veszélyes az új influenza
- Majdnem hatmillió H1N1 fertőzött amerikai
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- Az új influenza károsítja tüdőt
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A szezonális influenza vakcina is védelmet nyújt a H1N1 ellen
- Spanyol étterem is harcol az új influenza ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Más fertőzéssel együtt halálos a h1n1?
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- A sertések már több mint 10 éve H1N1 fertőzöttek
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Az új influenza mutálódását akadályozza meg az új kísérleti szer
- Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Nagy-Britanniában tesztelik az új H1N1 elleni vakcinát
- Sebészmaszk és kézmosás véd az új influenzavírus ellen
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- A H1N1 vírus elérte az angol királyi kastélyokat
- Önkénteseket keresnek a H1N1 vírus elleni vakcina próbáihoz
- Megkezdték az első H1N1 elleni vakcina humán próbáit
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- Az jelenlegi gyógyszereknek ellenálló H1N1 vírust találtak
- Az amerikai járványügyi hatóság cáfolja a mutáns H1N1 törzsről szóló bejelentést
- Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Új influenza - A szegény országokat jobban sújtja
- Új influenza - Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek
- Az új influenza elgondolkodtathat a nagyipari állattartásról
- Új influenza, új divat: díszített maszkok
- Új influenza - Vírusvadászat az interneten
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?