A lombikbébik hajlamosabbak az öröklődő betegségekre

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknél gyakrabban jelentkeznek öröklődő betegségek, mint a természetes úton fogantaknál - derült ki egy izraeli kutatásból.
A kutatást több mint 9 ezer lombikbébi vizsgálatával végezték 1997 és 2004 között. A 2000 és 2004 közötti eredményeket vizsgálva kiderült: a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknél másfélszer gyakrabban alakulnak ki öröklődő betegségek mint a természetes úton fogantaknál - számolt be Liat Lerner-Geva, a tel-avivi Gertner Intézet munkatársa.
A jelenség pontos okai egyelőre nem tisztázottak, de elképzelhető, hogy a laboratóriumi körülmények játszanak szerepet benne - tette hozzá a kutató, aki megjegyezte: lehetséges, hogy a mesterséges megtermékenyítésre jelentkező párok több egészségügyi problémával küzdenek.
A tudósok 9042 lombikbébi és 213.737 természetesen fogant gyermek egészségét hasonlították össze. A kutatás során figyelembe vették az anyák kora közötti eltérést, csakúgy mint a képzettséget és a vallást, valamint a gyerekek nemét. "Hála istennek, ezek a betegségek viszonylag ritkák, és a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek esetében csak kicsivel magasabb a kockázat" - mondta Lerner-Geva.
Feltűnő volt viszont a különbség a szív- és érrendszeri betegségek esetében: míg a lombikbébik 2,4 százaléka szenved ilyen típusú betegségektől, addig a természetes úton fogant gyerekeknek csak az 1,4 százaléka.
Izrael nemzetközi összehasonlításban élen jár a mesterséges megtermékenyítésben, a gyermektelen vagy legfeljebb két gyereket nevelő 45 év alatti nők esetében az állam fedezi a kezelés költségeit. A közel-keleti országban évente több ezer lombikbébi születik.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?