A lombikbébik nagy része egészséges

A több mint harminc évvel bevezetése után készült felmérések szerint a lombikbébi eljárás segítségével született gyerekeknél alig található orvosi eltérés a hagyományos megtermékenyülés után világra jöttekhez képest.
Világszerte hárommillió fölött van a szervezeten kívüli, mesterséges megtermékenyítéssel, közismert nevén lombikbébi eljárással született gyerekek száma, amely az összes élve születés 4 százalékát teszi ki mára - közölték kutatók vasárnap a legrangosabb amerikai tudományos társaság, az AAAS éves találkozóján.
Tanulmányuk szerint az így világra jött gyerekek túlnyomó többsége egészséges, csak néhányuknál tapasztalták egyes születési hibák kockázatának növekedését és a kis születési súlyt. "Általánosságban ezek a gyerekek jól vannak" - mondta Andre Van Steirteghem, a Brüsszeli Szabadegyetem reproduktív orvoslással foglalkozó központjának munkatársa.
Carmen Sapienza, a philadelphiai Temple Egyetem orvosi fakultásának genetikusa kiemelte, hogy a lombikbébi módszerrel született gyerekek közül még alig vannak, akik elmúltak 30 évesek, ezért az még nem állapítható meg, hogy milyen arányban lesznek elhízottak, illetve lesz magas vérnyomásuk vagy más problémájuk 50 éves korukra vagy később. Nem ismert, hogy a tapasztalt eltérések az asszisztált reprodukciós technikákból vagy más tényezőkből erednek-e, esetleg éppen abból, ami eredetileg a terméketlenséget okozta - jelezte.
Sapienza közlése szerint a gének kifejeződését tekintve a lombikgyerekek kis hányada tért csupán el a normális tartománytól. "Mindazonáltal, mivel néhány érintettben talált gén a zsírszövetek fejlődésében, valamint a glükóz anyagcseréjében játszik szerepet, érdekes lehet a gyerekek követése olyan hosszú távon, amely elegendő annak megállapításához, hogy nagyobb-e náluk az elhízás vagy cukorbetegség aránya" - magyarázta a kutató.
Mint Van Steirteghem elmondta, a terméketlenségnek genetikai okai is vannak, ami azt jelenti, hogy a következő nemzedéknél is felléphet a probléma. A kis születési súlyban gyakorta az játszik szerepet, hogy több embrió tapad meg, az ikerszülések arányának csökkenésével a lombikbabák átlagos születési súlya is emelkedik.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Idősebb korban drágább a lombikprogram
- Ha nem jön a baba...
- Bepillantás a meiózisba
- Hamarosan lehetséges lesz a méhátültetés?
- A lombikbébik hajlamosabbak az öröklődő betegségekre
- Több mint 13 millió baba születik korábban világszerte
- Egy dupla X is apa lehet
- Évente negyedmillió lombikban fogant gyermek születik
- Egyetlen lombikbébi-intézmény adja a magyarországi születések 2 százalékát
- Egyre több párt érint a meddőség
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először