A magány is ragadós

A magány, akárcsak az influenza, ragályos - állapították meg amerikai kutatók.
Csoportok között terjed, és a nőket könnyebben "megfertőzi", mint a férfiakat - közölték tanulmányukban a Chicagói, a San Diegó-i és a Harvard Egyetem tudósai.
A kutatás szerint a magányos emberek környezetükre is ráragasztják érzelmeiket, aminek következtében megmaradt barátaikat is megfertőzik, akik szintén elmagányosodnak, végül pedig mindannyian elszigetelődnek a társadalomtól.
"A periférián élő embereknek kevesebb a barátjuk, és magányuk miatt még élő kapcsolataikat is elvesztik" - magyarázta John Cacioppo, a téma tekintélyes amerikai szakértője, a Chicagói Egyetem pszichológusa.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magányosság közrejátszhat szellemi és fizikai betegségek kialakulásában, ami megrövidíti az életkilátásokat. Ezért fontos, hogy az emberek felismerjék a magányosság jeleit, és segítsenek az érintetteknek, mielőtt még teljesen kirekesztődnének a közösségből.
A Journal of Personality and Social Psychology decemberi számában publikált tanulmányhoz egy eredetileg szívbetegségekkel kapcsolatos kutatás adatait vették alapul a tudósok. A Framingham Szívtanulmány 1948 óta vizsgálta több mint ötezer embernél a szív- és érrendszeri rendellenességek kialakulásának kockázatát. A tanulmány mintavételét azonban időközben kiszélesítették, és a második generációs kutatás további 5124 személy bevonásával már a magányosság vizsgálatára koncentrált.
Kiderült, hogy a magányossá vált emberek kevésbé bíznak másokban, és mivel így nehezebben kötnek új barátságokat, a kör bezárul számukra.
"A jelek szerint a közösségekben létezik egyfajta természetes hajlam arra, hogy kivessék magukból a magányos embereket. Ilyesmit korábban a majmok viselkedésének megfigyelése közben is tapasztaltak a tudósok" - mondta Cacioppo, aki a kérdés megoldásában a megelőzés szerepét hangsúlyozta.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?