A magyaroknak fontos az élelmiszerbiztonság
Minden második magyarnak fontos az élelmiszerbiztonság, amikor arról dönt, hogy melyik üzletben vásárol - közölte felmérése alapján az ACNielsen Piackutató Kft. az MTI-vel szerdán.
A társaság közleményében kiemelte: tízből öt fogyasztó magasabb árat is hajlandó fizetni a biztonságosan fogyasztható élelmiszerért.
A fogyasztók 74 százaléka szerint a gyártó vállalatok felelősek azért, hogy biztonságos élelmiszert vásárolhassanak. Sorendben ez után a válaszadók 17 százaléka a kormányt, 9 százaléka pedig az élelmiszer-kereskedelmi cégeket nevezte meg, mint fő felelősöket. A Nielsen 54 országban, köztük Magyarországon végzett on-line felmérése alapján az egyes arányok hasonlóak a nemzetközi adatokhoz.
A magyarok 45 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a bioélelmiszer biztonságosabb, mint amit hagyományosan állítanak elő.
A magyar fogyasztók 58 százaléka véli azt, hogy az itthon termelt élelmiszer biztonságosabb, mint az import. Sőt, a magyarok több mint fele aktívan keresi is az üzletekben a magyar termékeket. Világszerte a válaszadók 49 százaléka tartja biztonságosabbnak a saját országában termelt élelmiszert, a hazai árucikkeket 50 százalék keresi aktívan.
A génmódosított élelmiszereket a magyar megkérdezettek közül 9 százalék tartja teljesen biztonságosnak, míg 64 százalékuk szerint egyáltalán nem biztonságosak. Globálisan a megkérdezettek 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte teljesen biztonságosak a génmódosított élelmiszerek, 39 százalékuk szerint azonban nem.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az EFSA véleménye az élelmiszercímkéken feltűntetett kedvező egészségügyi hatásokról
- A WHO szigorúbb élelmiszerbiztonsági szabályokat fogadott el
- Vita a génmódosított élelmiszerekről az uniós szakértők között
- Megfilmesített borzalmak az amerikai élelmiszeriparról
- Tiszta vízből, minőségi élelmiszer
- A szingli többet költ élelmiszerre
- Az élelmiszer-adalékok és a rák
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?