A megfelelő diéta nem csak a testsúlyt, de a vérnyomást is csökkenti

Azoknak a magas vérnyomással élő embereknek, akik testsúlyukat csökkenteni szeretnék, az alacsony szénhidráttartalmú diétát ajánlja egy most közzétett amerikai tanulmány.
A tanulmányban részt vevő 146 túlsúlyos és elhízott emberből álló csoport egyik fele csökkentett szénhidráttartalmú, másik fele alacsonyabb zsírtartalmú diétát vezetett be, utóbbiak orlisztát-hatóanyagú szert is szedtek a fogyás elősegítésére. Kiderült, hogy a szénhidrátszegényen étkezők vérnyomására jobb hatással volt a diéta.
48 hét elteltével az első csoport tagjai átlagosan 9,5 százalékot vesztettek testsúlyukból, míg a második csoport tagjai 8,5 százalékot. Hasonló mértékben csökkent a két csoportban lévők koleszterinszintje is, ám a vérnyomást tekintve jobban jártak az alacsony szénhidráttartalmú diétával fogyók. Ezen csoport tagjainak mintegy 6 százalékkal csökkent a szisztolés vérnyomás értéke (például a 130/80 számpárból az első érték) és 4,5 százalékkal a diasztolés értéke (a második szám). A gyógyszer segítségével, alacsony zsírtartalmú diétával fogyó emberek vérnyomása viszont lényegében változatlan maradt.
Az is kiderült a tanulmány során, hogy a diétás tanácsadásra rendszeresen járók - akik az órák legalább négyötödére elmentek - az átlagosnál többet fogytak, testsúlyuk mintegy 15 százalékát adták le.
A tanulmányt az Archives of Internal Medicine című szaklap legfrissebb száma ismerteti.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Szilárd
Front:
kettős front
Keresés
Cikkek a témában
- A magas vérnyomás idősebb korban növeli a szívelégtelenség kockázatát
- A jelentős fogyás jó a szívnek
- Kínában sokan halnak meg a magas vérnyomás miatt
- Csapatban a magas vérnyomás kezelésére
- A lassú fogyás tartósabb és egészségesebb
- Fogyás nyelvtapasszal
- Új ok a magas vérnyomásra
- Egyszerűbb megoldás a magas vérnyomásra az új tabletta
- A veseműködés romlása fogyással megállítható
- Fogyás és cukorbetegség kezelése egyben, a tudósok ezt ígérik
- Az aszpirin a magas vérnyomást is csökkenti
- Magas vérnyomást okoz a sok TV nézés a gyerekeknél
- Fogyáshoz igyunk ecetes italokat
- A fogyás segíthet a nőknek a termékenységük megóvásában
- Egy vírus lehet a felelős a magas vérnyomásért
- A magas vérnyomás világnapja
- A magas vérnyomás örökölhető
- Nyáron a koleszterin fogyásnak indul
- Imával a fogyásért
- Tévhit, hogy a magas vérnyomás fejfájással jár
- A D-vitamin hiány is okozhat magas vérnyomást
- Fizetnének az egészségügyi ellátásért, ha színvonalasabb lenne
- A genitális herpesz a leggyakoribb nemi betegség az USÁ-ban
- Akik félnek a mellékhatásoktól, azoknál gyakrabban alakul ki
- Az orvosok együttműködése kezdő lépés a gyógyulás felé
- Nem látják fényesnek a jövőt az amerikai tinik
- Szlovákiában sárgaságjárvány ütötte fel a fejét
- Jenő kórházba kerül
- Tervezzünk személyre szabott fogyókúrát
- A vesedonorok halálozási aránya nem nőtt
- Március 11, a vese világnapja
