A mozgás segít megelőzni a bélrákot
A Nyugat-Ausztrál Egyetem (UWA) és a Nyugat-Ausztrál Orvostudományi Kutatóintézet (WAIMR) szakértői szerint a rendszeres kimerítő testedzés megóvhat a bélrendszeri daganatoktól.
A Cancer Causes Control című szaklapban publikált tanulmány elkészítéséhez a kutatók 870 béldaganatos beteget és 996 egészséges önkéntest vizsgáltak meg. A résztvevőknek egy rövid kérdőívet kellett kitölteniük fizikai aktivitásukról, életmódjukról, étrendjükről, rendszeresen szedett gyógyszereikről és foglalkozásukról.
Az UWA PhD hallgatója, Terry Boyle szerint a kutatási adatok alátámasztják azt a korábbi elképzelést, amely szerint a rendszeres testmozgást végzők esetében kisebb a béldaganatok kialakulásának esélye, mint azoknál, akik kevésbé aktívak. "A mostani adatokból azt is láthatjuk, melyek a leginkább hatékony mozgásformák" - mondta el Boyle. "A vizsgálatok szerint a kocogás, a kerékpározás, az úszás, a tenisz, a hoki és a foci akár 40 százalékkal is csökkenthetik a disztális (vastag- és végbél) daganatok kialakulásának esélyét. Persze csak a rendszeres kimerítő edzés hozza meg a kívánt eredményt."
Bár a fizikai aktivitás és a béldaganatok közötti kapcsolat egyelőre meglehetősen homályos, az biztos, hogy az elhízás és a D-vitamin szint nagy befolyással van a béldaganatok kialakulására. A kutatások szerint az 51 éves kor után végzett rendszeres testedzés még nagyobb védő hatással rendelkezhet, mint az ezelőtt végzett mozgás. "Ebből is látszik, hogy soha nem késő elkezdeni a testmozgást" - tette hozzá Boyle.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A cukorbetegség és az elhízás is tovább rontja a vastagbélrákosok esélyeit
- Kettős hatású gyógyszer lehet hatékony a bélrák ellen
- A rostban gazdag étrend segíthet megelőzni a bélrákot
- A végbélrák megelőzhető HPV elleni oltással
- A vastagbélrák kockázata csökkenthető kalciummal
- Zöldség, gyümölcs a bélrák ellen
- Javultak a vastag- és végbélrákos betegek esélyei
- A bélrák kockázata nő a túlzott vörös hús fogyasztással
- Heti fél kiló vörös hús növeli a bélrákot?
- A túl sok fehérje fogyasztása hosszú távon bélrákhoz vezethet
- Bizonyos tesztek korai stádiumban kimutatják a bélrákot
- A gyulladásgátlók szedése megóvhat a bélráktól
- A rendszeres testmozgás segít megelőzni a bélrákot
- A vastagbélrák kialakulása csökkenthető sztatinok szedésével
- Végbélrák kezelése ultrahanggal
- Új vérteszttel kimutatható lesz a visszatérő mell- és vastagbélrák
- Vastagbélrák ellen is hatásos az aszpirin
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?