A nárcisztikus vonások az egészséget is károsítják
Nemcsak egy kapcsolatot tehet tönkre, ha a férfi túlságosan sokra tartja magát, a nárcisztikus vonások akár az illető egészségét is károsíthatják. Az önimádat többnyire nem tartozik a szimpatikus emberi vonások közé. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez a tulajdonság nem csak az egyén környezete számára lehet negatív, hanem a saját egészségére is. Egy, a PLoS One folyóiratban közzétett új kutatásból ugyanis kiderült, a nárcizmus növelheti a stressz szintjét.
A Michigan és a Virginia Egyetem kutatásába összesen 106 egyetemi hallgatót vontak be, akikkel egy 40 kérdésből álló tesztet töltettek ki. A tudósok emellett a diákoktól nyálmintát is vettek, hogy kimutassák a kortizolszintjüket.
Az eredményekből kiderült, hogy azok a férfiak, akik magas pontszámot értek el a két destruktív nárcisztikus vonást mérő skálán, (hősiesség és a jogosultság) azok lényegesen magasabb kortizolszinttel (stresszhormon-szinttel) is rendelkeztek. A kortizol hormon emelkedett értéke pedig magas vérnyomáshoz és szívproblémákhoz is vezethet, vagyis hosszútávon rossz hatással van az egészségre.
Érdekes azonban, hogy a nárcisztikus nők esetében nem lehetett megfigyelni ezt az összefüggést. Sara Konrath, a kutatás vezetője szerint az eredmények rávilágítottak arra, hogy a nárcizmus nem csak a kapcsolatokra van romboló hatással, hanem az egyén egészségére is.
A kutató azt is elmondta, hogy a jövőbeli kutatások ezért erre a kérdésre fognak irányulni, vagyis, hogy kiderítsék, a nők vajon a férfiakkal ellentétben miért nem reagálnak fizikailag is a nárcizmusra. Az önimádat személyiségjegyei egyébként mindkét nem esetében növekedést mutattak az elmúlt években. A szakértők ezt a manapság divatos nevelési irányzattal magyarázzák, ami gyerekek önbecsülését próbálja erősíteni, és kevesebb kritikát fogalmaz meg velük szemben.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?