A pajzsmirigy-ellenőrzés a terhességi vizsgálatok között a helye
Számos vizsgálat bizonyította, hogy a kismamák pajzsmirigy-alulműködése fokozza a vetélés, a koraszülés és a születendő gyermek alacsony intelligenciahányadosának esélyét. Ezért tartják egyre többen úgy, hogy ezt a területet is fel kellene venni a terhességi vizsgálatok körébe.
Az amerikai Quest Diagnostics laboratórium munkatársai olyan várandós nők pajzsmirigyműködését is vizsgálták, akiknek nem voltak betegségre utaló tüneteik. Az eredmények őket is meglepték: az esetek 15 százalékában fedeztek fel problémát. Annak, hogy ez az arány ötször magasabb a vártnál, az lehet az oka, hogy a betegség diagnosztizálásának módja nemrég megváltozott - áll a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban megjelent tanulmányban. Azt azonban nem lehet tudni, hogy érdemes-e kezelni az enyhe eseteket.
„Egyelőre nem tudjuk a tökéletes választ, ám ha a saját betegemről vagy családtagomról lenne szó, biztos, hogy kezelném" - nyilatkozta Dr. Elizabeth Pearce, a Bostoni Egészségügyi Központ endokrinológusa, a cikk egyik társszerzője.
„Mindkét véleményről számtalan tanulmány készült már. Aki nem tudja, mit tegyen, legjobban teszi, ha el sem végezteti a tesztet" - vélekedett Dr. Dena Goffmann, a kizárólag a rizikócsoportba tartozó nők vizsgálatát vállaló New York-i Montefiore Egészségügyi Központ munkatársa.
A pajzsmirigy az anyagcserével kapcsolatos hormonok termelődéséért felelős, és fontos szerepet játszik az általános jó egészségi állapot fenntartásában. Túlműködése esetén súlyvesztés, szorongás, idegesség és fokozott szívverés figyelhető meg. Jóval gyakoribb azonban az alulműködés, amely kimerültséggel, hízással, depresszióval, székrekedéssel és a bőr kiszáradásával jár. Gyakran van összefüggésben a magas koleszterinszinttel is. A pajzsmirigyprobléma esélye az életkor előrehaladtával növekszik, több nőt érint, mint férfit, és a terhesség is fokozza a valószínűségét.
A megfelelő mennyiségű pajzsmirigyhormon főleg az első trimeszterben játszik fontos szerepet a baba agyának megfelelő fejlődésében és a vetélés majd később a koraszülés elkerülésében. Azokat, akiknél az alulműködés rendkívül komoly méreteket ölt, hormontablettákkal kezelik, ám nem mindenki számol be a tüneteiről orvosának, ezért szükséges lehet a vérvizsgálat.
Hogy az enyhébb esteket kezelni kell-e, megoszlanak a vélemények. Brit kutatók szerint a kezelt anyák gyermekei nem lettek intelligensebbek azokéinál, akiknél ez nem történt meg, ám Pearce szerint ennek az lehet az oka, hogy mire megkezdték a gyógyítást, már bekövetkezett a magzat károsodása.
Hogy mi a teendő? Az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium szerint azokat a nőket érdemes szűrni, akiknek volt már korábban pajzsmirigy-rendellenességük, tüneteik most ilyesmire utalnak, vagy egyéb autoimmun betegségben - például 1-es típusú diabéteszben - szenvednek. Az Amerikai Pajzsmirigy Szövetség szerint a vizsgálatokat ki kellene terjeszteni a harminc évesnél idősebb, a megnagyobbodott pajzsmiriggyel rendelkező, és az elhízott kismamákra is. A várandós asszonyok pedig mind figyeljenek a megfelelő mennyiségű jód bevitelére, amit leginkább tejtermékekkel, kenyérre, tengeri állatok fogyasztásával és jódozott só használatával lehet elérni.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt keleten még szakadozott felhőzet lesz az égen, máshol zavartalan napsütés melegíti a levegőt. Délután a napsütést inkább csak keleten zavarja meg kisebb felhősödés, kellemes időre készülhetünk. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Pénteken számottevő fronthatás nem várható, a frontra érzékenyek is fellélegezhetnek. A légmozgás a szeles napok után végre mérsékelt marad. A hajnali hőmérsékletek...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye
- A zene a csecsemőket is fejleszti
- Miért működnek a bűvész trükkök?