A rendszeres pilates javíthat a derékfájáson
Egy friss tanulmány szerint, a pilates nevű testedző program segítségével rendkívül hatékony módon lehet csökkenteni a derékfájást, ami az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) 2006-os felmérése szerint emberek milliói számára nehezíti meg a hétköznapokat.
Ausztrál kutatók azt szerették volna összevetni, vajon a pilates vagy a hagyományos gyógytorna a hatásosabb a derékfájás kezelésében, ezért hat héten át közel kilencven, 18 és 70 év közötti, krónikus derékfájással küzdő embert figyeltek meg, akik két csoportra osztva vettek részt vagy egyik, vagy másik foglalkozáson. A tanulmányban résztvevők többsége enyhe túlsúllyal rendelkezett, régóta szenvedett a derékfájástól, és nagyjából a harmaduk gyógyszert is szedett fájdalmaira.
Mindkét mozgásformát hetente kétszer egy órán keresztül végezték a betegek, mindkét helyen oktató felügyelete mellett, de a pilates órákon az egyéni igényeknek megfelelő utasításokat is kaptak a résztvevők, a hagyományos órákon pedig szív- és érrendszer-erősítő gyakorlatokat, nyújtásokat, erősítéseket végeztek. Mindkét csoport tagjai kaptak otthon is végezhető gyakorlatsorokat, majd hat, tizenkettő, illetve huszonnégy hét elteltével is kiöltettek velük egy-egy kérdőívet, melyben a fájdalmuk mértékéről, általános egészségi állapotukról kérdezték őket.
Hat hét elteltével mindkét csoport javulást tapasztalt a kezdeti állapotokhoz képest, s bár a pilates órákat látogatók esetében a javulás mértéke valamivel nagyobb volt, annyival nem volt nagyobb, mint amennyivel azt a tanulmány készítői vizsgálataik elején feltételezték. A szakemberek szerint a nagyon hasonló eredményesség hátterében az állhat, hogy a két csoport összetétele szinte azonos volt, így nem derült ki, mennyit számított az, hogy esetleg egyesek jobban reagálnak a pilatesre, minit mások, emellett a két csoport gyakorlatai is igen hasonlóak voltak, mivel elsősorban a háterősítésre mentek rá.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye