A rendszeres zöld tea fogyasztással megelőzhető a mellrák

Azoknak a kínai nőknek, akik fiatal koruktól kezdve rendszeresen ittak zöld teát, ritkábban és később lett emlőrákjuk, mint azoknak, akik nem teáztak - derült ki az Annals of Epidemiology folyóiratban közölt tanulmányból.
A régi korok kutatói szerint a tealevelekből készülő italt félmillió éve ismerik az emberek. A különböző változatokból a zöld teának tulajdonítják a legtöbb gyógyító hatást. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal, az FDA eddig hat alkalommal kapott olyan kérelmet, hogy járuljon hozzá a zöld tea gyógyszerré nyilvánításához, de az ügynökség ezt még nem látta indokoltnak.
Pedig már a legkorszerűbb módszerekkel is kimutatták, hogy a zöld teában igen sok az antioxidáns anyag. Az emberi sejtek az öregedés, betegség során főleg azért mennek tönkre, mert oxidálódnak, vagyis rozsdásodnak - az antioxidáns vegyületek ezt a káros, kóros folyamatot gátolják.
A legkülönbözőbb rosszindulatú daganatos betegségek kifejlődésével kapcsolatban találtak olyan adatokat, amelyek szerint a teázás, különösen a zöld tea gyakori fogyasztása csökkenti a rákos folyamatok kockázatát. Több szakértő szerint a távol-keleti országokban, Japánban és Kínában a zöld tea rendszeres ivása magyarázza, hogy a rosszindulatú daganatok ritkábban fordulnak elő, mint például Európában.
Két éve a zöld tea egyik antioxidáns összetevőjét vizsgálták nőstény egereken. Az EGCG rövidítéssel jelzett anyag igen hatásosan gátolta az emlőrák növekedését, mert akadályozta a daganatsejtek szaporodását és új vérerek kifejlődését, amelyek lehetővé tették volna a daganat kiterebélyesedését.
Most olyan vizsgálat eredményeit ismertették, amely csaknem 75 000 kínai nő megfigyelésén alapult. A tanulmány 1996-ban Sanghajban indult, és éveken keresztül gyűjtötték a legfontosabb betegségekre vonatkozó adatokat. Kiderült, hogy a vizsgálat alanyainak életkora és az emlőrák kezdete között fontos összefüggés van. Azokban a nőkben, akik 25 éves koruk előtt fogyasztani kezdték a zöld teát, a változó kor előtt ritkán következett be emlőrák. Azoknál viszont, akik idősebb korban szoktak rá a teára, ellenkező előjelű kapcsolatot észleltek.
A kutatók szerint az, hogy a zöld tea rendszeres ivása esetén az emlőrák ritkábban fordul elő, még további vizsgálatokat igényel.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek