A röntgen is okozhat rákot, az arra hajlamosaknál
A mammográfia és a mellkasröntgen során kapott kis sugárdózis is növelheti a mellrák kockázatát azoknál a fiatal nőknél, akik a betegségre való genetikai hajlammal születtek - közölték kedden holland kutatók.
Különösen a 30 év alatti, nagy családi kockázatot hordozó nőknek javasolják, hogy alternatív emlőszűrési módszert válasszanak a mammográfia helyett, például mágneses rezonanciás képalkotó eljárást, amelynél nem röntgensugárzást alkalmaznak. Utóbbi sem tökéletes diagnosztikus módszer, mert viszonylag gyakran ad ál-pozitív eredményt.
Jansen-van der Weide munkatársaival hat tanulmány adatait elemezte, melyekben összesen 12 ezer nagy kockázatú nő vett részt Európában és az Egyesült Államokban. A kutatók 8.500 olyan nőt találtak, akik már 20 éves koruk előtt részt vettek mammográfián vagy mellkasröntgenen, illetve legalább ötször voltak kis dózisú sugárzásnak kitéve szűrővizsgálatok alkalmával. Megállapították, hogy ebben a csoportban két és félszer nagyobb volt a mellrák kialakulásának valószínűsége, mint a többi, családilag szintén magas kockázatú nőnél.
A kutatási eredmények kizárólag a mellrákra vonatkozó genetikai hajlammal született nőkre vonatkoznak, ők azonban most nehéz döntés előtt állnak a szűrés tekintetében. Az Egyesült Államokban a múlt hónapban javasolta egy kormányzati tanácsadó testület, hogy a negyvenes éveikben járó nőknél ne végezzenek rutinszerűen mammográfiát. Az állásfoglalás ellentmond az évtizedek óta tartó kampánynak, amely 40 éves kor után emlőszűrésre buzdította az amerikai nőket.
A hollandiai Groningeni Egyetemi Orvosi Központ kutatói megállapításaikat az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság chicagói találkozóján ismertették.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek