A röntgenkészülékre szavaztak a britek
A britek szerint a röntgenkészülék a legfontosabb találmány. A londoni Tudomány Múzeumának felhívására ötvenezer szavazat alapján állt össze a múltra, jelenre és jövőre a legnagyobb hatást gyakorló találmányok tízes toplistája.
A szavazók a tudomány, a technika, a technológia és az orvostudomány legjelentősebb eredményeit állították fontossági sorrendbe. Az első három helyet az orvostudomány vívmányai foglalták el: a röntgenkészüléket a penicillin és a DNS kettős spiráljának felfedezése követte a voksok alapján - számolt be róla szerdán a bbc.co.uk.
Andy Adam professzor, a brit Radiológusok Királyi Kollégiumának elnöke nagyon elégedett volt az eredménnyel. Mint mondta: a röntgenkészülék megalkotása valóban forradalmasította az orvosi gyakorlatot, és napjainkra már odáig fejlődött a technológia, hogy gyakorlatilag elértük az "átlátszó páciensek" korszakát.
A röntgensugárzást 1895-ben fedezte fel Wilhelm Röntgen német fizikus, s mivel nem sejtette az eredetét, X-sugárnak nevezte el. Később jött rá, hogy a sugár áthatol a húson, és segítségével jó felvételt lehet készíteni a csontokról. Az első fennmaradt röntgenkép az orvos feleségének kezéről készült 1895 decemberében. A felfedezésért Röntgen 1901-ben elsőként kapta meg a fizikai Nobel-díjat.
A toplista további helyezettjei sorrendben: az Apollo 10 űrkabin, a V2 rakétamotor, a Stephenson mozdonya, az első ACE számítógép, a gőzmotor, a Ford T-modell és az elektromos távíró.
A szavazást fennállásának 100. évfordulója alkalmából hirdette meg a londoni Tudomány Múzeuma. A tíz korszakalkotó kiválasztottat egy különleges "centenáriumi utazás" keretében lehet megtekinteni a kiállítás termeiben.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye