A szívritmuszavar kockázatát csökkenthetjük jógával
A rendszeres jógázás felére csökkentheti a pitvarfibrillációnak nevezett szívritmuszavar előfordulási gyakoriságát és segíthet a szorongásos, valamint a depressziós tünetek enyhítésében is - hangsúlyozzák a szakemberek.
A jógázásról már régen bebizonyították a kutatók, hogy segít csökkenteni a magas vérnyomást, valamint koleszterinszintet. Az amerikai University of Kansas Hospital szakemberei azonban a világon elsőként tanulmányozták, hogy ez a fajta testmozgás milyen jótékony hatással bír az úgynevezett pitvarfibrillációra. Ez egy olyan, elsősorban az idősebb korosztályt érintő krónikus szívritmuszavar, amely növeli a vérrögképződés esélyét és ezzel életveszélyes szövődményekhez, akár szélütéshez is vezethet.
"Ezek az eredmények azért rendkívül fontosak, mert a pitvarfibrilláció kezelésére használt hagyományos módszerek közé tartozó gyógyszeres, illetve sebészeti kezelések igen kellemetlen mellékhatásokkal járnak" - figyelmeztet Dhanunjaya Lakkireddy, a tanulmány vezetője, aki az Amerikai Szívgyógyász Kollégium New Orleansban hét végén befejeződött éves konferenciáján ismertette az eredményeket.
A szakemberek összesen negyvenkilenc fizikai problémákkal és jógás előképzettséggel nem rendelkező, szívritmuszavarban szenvedő pácienst vontak be a tanulmányba. A vizsgálat első három hónapjában a résztvevők kedvük szerint vehettek részt a különböző fizikai tevékenységekben. A hátralévő időben pedig légzéstechnikákat, jógapozíciókat, meditációs- és relaxációs gyakorlatokat összesítő jóga órákon vettek részt, heti háromszor 45 percben, és a szakemberek arra bíztatták őket, hogy otthon is végezzék el a gyakorlatokat.
A tanulmány ideje alatt szívmonitorokkal mérték a pácienseknél a pitvarfibrillációs epizódokat (ilyenkor a pitvarok nem húzódnak össze teljesen, azaz valamennyi vér, amelynek a kamrákba kellett volna ömleni, a pitvarokban marad.) A résztvevők emellett saját maguk is értékelték szorongásos, depressziós tüneteik gyakoriságát, illetve közérzetük változását.
Az eredmények szerint a rendszeres jógázás felére csökkentette pitvarfibrillációs epizódok előfordulását és jelentősen csökkentette a páciensek szorongásos, illetve depressziós tüneteit, valamint növelte fizikai teljesítőképességüket, javította általános közérzetüket és mentális egészségüket.
Alacsony ára és jótékony hatásai miatt a szakemberek azt javasolják a szívritmuszavarral küzdő embereknek, hogy az orvosi utasítások szigorú betartása mellett, próbálják meg kiegészíteni a kezelésüket a rendszeres jógázással. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy mivel a mostani csupán egy kis tanulmány volt, ezért további vizsgálatokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A jóga kiegészíti a modern gyógyászatot
- A spanyolok jógája a szieszta
- Magas vérnyomás ellen jógázzunk!
- Nem derült ki a hetven éve fényen élő jógi életben maradásának titka
- Vizsgálják a jógit, aki nem eszik és nem iszik már hetven éve
- A jóga fogyaszt és rendben tartja az egészséget
- A Deity Jóga hatása a memóriára
- Nyílt nap a balástyai jógakolostorban
- Szemjóga, nem csak szemüvegeseknek
Hasonló betegségek
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye