A születéskor is rendelkezünk intuitív fizikai tudással
Hajlamosak vagyunk a kisbabákat öntudatlan, magatehetetlen kis lényeknek látni, akik csak enni és aludni képesek. Pedig agyuk már a születésükkor rendelkezik egyfajta intuitív fizikai tudással. „A Missouri Egyetem Kongnitív Fejlődéslaboratóriumában lezajlott kutatás során azt vizsgáltuk, mennyi ideig merednek a csecsemők egy-egy jelenetre. Megállapítottuk, hogy már az egészen kicsiknek is vannak bizonyos várakozásaik arról, hogy a tárgyaknak merre kell mozogniuk, még akkor is, ha tapasztalatokkal nem rendelkeznek róla. Ez fejlődik ki tökéletesen felnőttkorra" - mondta el Kristy vanMarle, az egyetem Pszichológiatudományi Karának docense.
VanMarle és kutatótársa, a Northwestern Egyetemen oktató Susan Hespos harminc év vizsgálati anyagát vetette össze, amelyek kéthónapos kortól figyelték meg a babák viselkedését. Ennyi idősen már tudják a csecsemők, hogy az alá nem támasztott tárgyak leesnek, és az elrejtett dolgokra azt hiszik, nem léteznek. Öthónaposan felfogják, hogy a víz nem szilárd anyag, tízhónaposan pedig már a nagyobb adag ételt választják, ha erre lehetőségük van.
„A legtöbb reakciónk automatikus. Például ha egy bögre leesik az asztalról, ösztönösen utána nyúlunk, ám a benne lévő tejet már nem akarjuk elkapni. Ezzel a tudással a csecsemők is rendelkeznek" - tette hozzá vanMarle.
Noha az intuitív fizikai tudás születési adottság, a szülők is sokat tehetnek azért, hogy fejlesszék gyermekük ezen képességét: sokat kell játszani a kicsikkel, beszélni hozzájuk, és biztatni őket, hogy vizsgálják meg a környezetükben található tárgyakat. „Nem kell különleges módszereket kipróbálnunk a nyelvi és a matematikai képességek fejlesztésére. Egyszerűen beszéljünk a gyermekhez, játszunk vele „kukucs"-játékot, és hagyjuk, hogy a kezében tartson biztonságos tárgyakat" - tanácsolta a kutató.
A tanulmány a WIREs Cognitive Science című lap legutóbbi számában jelent meg.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A csecsemők nagymértékű súlynövekedés hajlamosít az asztmára
- A csecsemők is értenek a hangszínből
- A csecsemők nem ehetnek felnőtt ételt
- Kevesebb embrióbeültetéssel csökkenne a csecsemőhalálok száma
- A koraszülött csecsemők nagyobb eséllyel lesznek asztmásak
- Csecsemőkorban is ki lehet szűrni az autizmust
- Nyűgös csecsemőből problémás gyerek lesz
- Több kamasz hal, meg mint csecsemő
- A csecsemők kommunikációja
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye