A túl sok fém mérgező is lehet
Annak ellenére, hogy egyikünk sem a Vasember, a fémek nélkülözhetetlenek az olyan életfunkciók, mint a légzés, a keringés vagy a szaporodóképesség fenntartásához. A kobalt a B12 vitamin magja, és a vörösvérsejtek kialakításában játszik fontos szerepet, míg a vas segíti a sejteket az oxigénnek a test különböző szöveteibe való eljuttatásában. A kalcium nem csak a csontok erősségéért felel, hanem az izmok, az idegrendszer működésében és a véralvadásban is fontos szerepet játszik. A nátrium és a kálium segíti a szívet és az idegrendszert, hogy elektromos jelzések által tudjanak egymással kommunikálni.
A túl sok fém ugyanakkor káros is lehet, ahogyan az is, ha ezek az anyagok nem a megfelelő helyre kerülnek. Ilyenkor alakulhat ki a vashiányos vérszegénység és a rosszindulatú csontdaganat. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint két olyan fém létezik, amely a leginkább hajlamos váratlan hatásokat kifejteni szervezetünkben.
Az egyik ilyen a cink, amelyből kis mennyiség segít az immun- és az idegrendszer megfelelő működtetésében, szabályoz néhány gént, lehetővé teszi több fehérjének, hogy ellássa létfontosságú feladatát, és szabályozza az életbemaradáshoz szükséges kémiai reakciókat. Ugyanakkor a cinkegyensúly felbomlása olyan betegségekért tehető felelőssé, mint az Alzheimer-kór, a cukorbaj, a prosztatarák és az agyvérzés.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) vegyésze, Stephen Lippard úgy tapasztalta, hogy a cink szabályozza a hippokampusz, vagyis az agy tanulásért és emlékezésért felelős központjának kétféle agysejtje közti kommunikációt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a cink befolyásolja a memóriát, túl nagy koncentrátumban pedig epilepsziát is okozhat akkor, amikor az abnormális sejtkommunikáció okolható a rohamért.
A másik nagy jelentőségű fém a réz. Szervezetünk fehérjék segítségével gondoskodik arról, hogy a különböző fémek megfelelő mennyiségben jussanak el a nekik meghatározott helyre. Néha azonban probléma adódik ezen fehérjék működése során.
Ha a réz szállításával merülnek fel gondok, annak gyakran végtaggyengeség, rohamok és összecsomósodott, gyenge haj a következménye. Ez történik a Menkes-szindrómában szenvedő emberekkel, akikben károsodott a rezet szállító fehérje. A túl sok réz vese- és májkárosodást, kómát sőt akár halált is okozhat.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye