Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A túlsúly nehezíti a terhességet

Forrás: MTI
2010. 02. 15. 10:00:00

Az anyai többletsúly önmagában is növeli az esélyt arra, hogy igen nagy baba szülessen - állapították meg amerikai kutatók.

A túl nagy babák világra jötte során a szülő nő és a gyerek kockázata is nagyobb. A túlsúly emeli a várandós nő kockázatát a terhességi toxémia (preeclampsia), egy potenciálisan halálos szövődmény kialakulására is.

Mint Boyd E. Metzger és kollégái a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban megjelent tanulmányukban írták, a túlsúly és a terhességi szövődmények kapcsolata eddig is ismert volt, azt azonban nem tudták szétválasztani, hogy az esetekért mennyiben felelős önmagában a túlsúly, illetve a terhességi cukorbetegség.

A statisztikai elemzés alapjául szolgáló vizsgálatban kilenc ország 15 orvosi központjában 23 316 nő egészségügyi adatait rögzítették. A kismamák mindannyian részt vettek egy glükózterhelési teszten, amely jelzi a terhességi cukorbetegségre való hajlamot, ezen túlmenően pedig magasságukat és testtömegüket is megmérték.

A leginkább elhízott, 42-nél nagyobb testtömegindexű nőknél háromszor nagyobb volt a kockázata a túl nagy újszülött világra jöttének, mint a legvékonyabb, 22,6-nél kisebb testtömegindexű nőknél. (A testtömegindex - BMI - a kilogrammban mért testtömeg és a méterben kifejezett magasság négyzetének hányadosa.) Az első csoportba tartozó nőknél kétszeres volt a császármetszés és 14-szeres a terhességi toxémia valószínűsége, ám a koraszülés kockázata csak fele volt a legkisebb testtömegindexű kismamákhoz képest.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák