A túlsúlyos kismamák is diétázhatnak
Több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a túlsúlyos várandós nők jól szabályozhatják a hízásukat, ha odafigyelnek arra, mit esznek. Az erről szóló kísérleteket összegző tanulmány az Obstetrics & Gynecology című folyóiratban jelent meg. A megfigyelések során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy nem árt a magzatnak, ha édesanyja megpróbálja korlátok közé szorítani a súlygyarapodását.
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) ajánlása szerint egy súlyosan elhízott nőnek elég, ha 5,5-10 kilogrammot szed fel a várandóssága alatt. A kevésbé elhízottak ajánlott súlygyarapodása 7,5-12,5, míg a normál testsúllyal rendelkezőké 12,5-17,5 kilogramm. Az Egészségügyi Intézet néhány munkatársa szerint azonban megtehetik az elhízott kismamák, hogy ennél is kevesebbet szednek magukra, gyermekük akkor sem fog károsodni.
Mivel azonban legtöbb érintett az ajánlottnál jóval többet hízik terhessége alatt, a kutatók arra keresték a választ, hogyan lehetne ezt a folyamatot biztonságosan megállítani. A kísérleteket összegezve a szakemberek arra jutottak, hogy a megfelelő étkezési tanácsokkal ellátott asszonyok átlagosan hét kilogrammal híztak kevesebbet, mint azok, akik nem részesültek ilyen segítségben.
Dr. Raul Artal, a Saint Louis-i Egyetem Orvosi Karának szülésze az egyike azoknak, akik nincsenek megelégedve az Egészségügyi Intézet ajánlásával. „Úgy gondolom, túl nagyvonalúan kezelik a kérdést" - nyilatkozta a szakértő. Ő maga úgy tapasztalta, hogy egy elhízott kismamának nem is kell gyarapodnia, sőt, akár még öt kilót fogyhat is anélkül, hogy ezzel kárt okozna születendő gyermekének.
A túlsúlyos nők számos komplikációnak vannak várandósságuk alatt kitéve, például a terhességi cukorbetegségnek, magas vérnyomásnak, és gyakran hordanak ki a normálisnál nagyobb méretű babákat, ami megnöveli a császármetszés valószínűségét. Artal szerint a súly tartásával vagy a fogyással kiküszöbölhetőek ezek a veszélyek.
Ez persze nem azt jelenti, hogy terhesen kell belevágni a legújabb csodadiétákba. A tanulmány által feldolgozott négy klinikai vizsgálatba összesen 537 nőt vontak be, akiket véletlenszerűen osztottak olyanokra, akiknek táplálkozási tanácsokat adtak, és egy kontrollcsoportra. Az első társaság tagjainak naplót kellett vezetniük az általuk elfogyasztott ételekről, és a bevitt kalóriákról.
Artman hangsúlyozta, hogy minden olyan elhízott kismamának, aki kordában szeretné tartani a súlygyarapodását, ki kell kérnie orvosa tanácsait. Általánosságban elmondható, hogy ajánlott az egészséges, kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres testmozgás - napi 30 perc séta például teljesen megfelelő.
„A terhesség nagyszerű alkalom arra, hogy elkezdjünk egészségesen élni. Ez alól az elhízott nők sem kivételek" - fogalmazott a szakember.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A cukorbeteg kismamák között több a császármetszés
- Kismamáknak sem árt a H1N1 vakcina
- A növényvédőkkel érintkező kismama gyermekének alacsonyabb lehet az IQ-ja
- Mesterséges hasnyálmirigyet használtak terhes kismamánál
- Gyakran tagadják a dohányzást a kismamák
- Bűnöző lehet a dohányzó kismamák gyermekeiből
- A kismama mogyorószeretete allergiát okozhat a babánál
- A halolaj nem hat a kismama hangulatára, és a babának sincs hasznára
- A kismamák vakcinálása megóvja a babát is
- A biztonsági öv védi a terhes kismamát és a magzatot is
- A kismama hízása a babára is hatással van
- Minimális koffein a kismamáknak is engedélyezett
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye