Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 18°C / + 28°C
kettős front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A csontritkulás nem női betegség

Forrás: MTI
2009. 08. 01. 10:08:00

Flór Ferenc Kórház - KistarcsaLeopold Györgyi írja: - Csak a nőket sújtja - így könyvelték el hosszú ideig a csontritkulást a férfiak. Mára viszont kiderült, hogy ez nem így van, a "néma kórnak" is nevezett betegség mindkét nemet érinti. Dr. Tóth Edit, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Reumatológiai Osztályának főorvosa szinte naponta tapasztalja ennek igazságát és következményeit betegeinél.

- Ha csupán annyit mondok, hogy Magyarországon a csípőtörések egyharmada és a csigolyatörések fele, valamint a csuklótörések egynegyede a férfiakat érinti, és hogy a férfiak e törések következtében egy éven belül gyakrabban halnak meg, mint a nők, akkor a lényeget már összefoglaltam. A csontritkulás alattomos kór. Nem egyik napról a másikra következik be, de amikor már nyilvánvaló jelei vannak, rendszerint késő. A csont élő szövet, amely fokozatosan lebomlik és újraépül, a baj akkor kezdődik, amikor a bomlás gyorsabban halad, mint az újraépülés, illetve ez utóbbi már nem is következik be. Népbetegségről van szó, mikor a csontritkulásról beszélünk, és a férfiak is érintettek, náluk is hasonló a csontritkulás folyamata, mint a nőknél, de mégsem teljesen azonos vele. A nőknél leginkább a nemi hormon, az ösztrogén termelődésének csökkenésével magyarázzák a csont szerkezetének kóros megváltozását, A férfiaknál is csökken idővel a nemi hormon termelés mind a herében, mind a mellékvesében, csak nem olyan hirtelen, mint a nőknél. A csontépítés náluk is lelassul, tehát a végeredmény ugyanaz mint a nők esetében. Közös elemként említhetjük, ha az okokról beszélünk: a D vitamin és a kalcium hiányát, a helytelen táplálkozást, a mozgásszegény életmódot. Ezeket mindkét nemnél megtalálhatjuk. De létezik úgynevezett másodlagos csontritkulás is, amely bizonyos gyógyszerek, főként szteroidok szedése, valamint a mértéktelen alkoholfogyasztás, dohányzás következménye. Férfiaknál ez a fajta csontritkulás az összes ilyen jellegű megbetegedés felét teszi ki.

Alcím: Rendszeres testmozgás

Arról is szól a főorvosnő, hogy ez a betegség is megelőzhető kellő gondossággal és odafigyeléssel. A rendszeres szűrővizsgálatok segítenek ebben. Negyvenéves kor után már férfiaknak is tanácsos csontsűrűség-vizsgálaton részt venni, még mielőtt a csonttömegvesztés kóros formában bekövetkezne. Ha elmarad a szűrés, a kellő gondosság, akkor már rendszerint csak váratlan esemény, valamilyen csonttörés figyelmeztet a csontritkulásra.

- A csonttörések száma világviszonylatban is nagyobb, mint a szívinfarktus, a stroke és a mellrák együtt. Bizonyos csonttörések, mint a csigolya- és a combnyaktörés, különösen veszélyesek, főként idős korban, mert ezek gyógyulási folyamata rendkívül lassú, gyakran ágynyugalmat is igényel, és a betegek 20-25 százaléka meghal még a baleset évében, sokan pedig maradandó károsodást szenvednek, vagyis rokkantan élik tovább életüket - figyelmeztet a főorvosnő.

Flór Ferenc Kórház - Kistarcsa

Szerinte a megelőzésre mindenkinek van lehetősége, oda kell figyelni a táplálkozásra, és nem szabad mellőzni a rendszeres mozgást. Ha egy családban halmozottan fordulnak elő csonttörések, akkor valószínűleg öröklődik a hajlam, és nem kerülhető el a rendszeres csontsűrűség vizsgálat.

Ha már diagnosztizálták a csontritkulást, akkor az előírt gyógyszereket folyamatosan szedni kell, kihagyások nélkül. Szerencsére a világon ismert és elismert, legjobb szereket Magyarországon is lehet kapni a csontritkulás karbantartására. Annak ellenére, hogy ez a kór nem gyógyítható, vissza nem fordítható, progresszivitása megakadályozható. Sokan mellékhatásokra hivatkozva vagy a magas gyógyszerárra nem szedik a rendelt patikaszert, holott egy csonttörés sokkal többe kerül az egyénnek és a társadalombiztosításnak is.

A csontritkulás és következményei, a csonttörések sokmilliós terhet rónak a társadalombiztosításra.

Szerencsére hazánkban kiépített oszteoporóziscentrum-hálózat van, ezeket tanácsos rendszeresen felkeresni a "teremtés koronáinak", az erősebb nemnek is, mert az időben felismert és kezelt csontritkulás sok későbbi szenvedéstől, balesettől és életminőség romlástól óvja meg őket.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul.... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák