A D-vitamin hiány is okozhat magas vérnyomást
A D-vitamin hiánya tizenévesek esetében magas vércukorszintet és magas vérnyomást eredményez, mely súlyos és korai egészségügyi problémákhoz vezethet - állapították meg amerikai kutatók.
A napfény vitaminjának is nevezett D-vitamin elsősorban a csontozat szilárdságáért felelős, ám a legújabb kutatások szerint más jótékony egészségügyi hatásai is vannak. A felmérésben részt vevő fiatalok köréből több mint kétszer nagyobb valószínűséggel volt magas a vércukor-, és vérnyomás szintje azoknak, akiknek a legalacsonyabb volt a D-vitamin szintje.
Ráadásul ezen fiatalok esetében négyszer nagyobb a metabolikus (anyagcsere) szindróma kialakulásának kockázata, mely a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, az elhízás és a magas koleszterinszint tünetegyüttesének elnevezése.
További kutatások szükségesek annak megerősítésére, hogy valóban a D-vitamin áll-e az egészségügyi problémák hátterében, illetve, hogy lehet-e csökkenteni a kockázatokat a vitamin beviteli mennyiségének növelésével - közölte Jared Reis, a Johns Hopkins Egyetemen működő Bloomberg School of Public Health szakemberei által végzett kutatás vezetője.
A D-vitamin napfény hatására képződik az emberi szervezetben. D-vitamin forrás lehet még a tej, a lazac és más olajos halak is. Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiájának ajánlása a közelmúltban 400 nemzetközi egységnyire (10 mikrogramm) növelte a gyermekek számára ajánlott napi D-vitamin bevitel mennyiségét, mely négy bögre tejnek felel meg. Vitaminkiegészítők szedését ajánlják azon gyerekek számára, akik ily módon nem jutnak elegendő D-vitaminhoz.
A szakemberek a vérvizsgálatokból kimutatható D-vitamin mennyiségeket használták fel kutatásaik során, és megállapították, hogy szinte egyetlen résztvevőnek sem volt megfelelő a D-vitamin szintje. A fehér bőrű fiataloknak volt a legmagasabb, a fekete bőrűeknek pedig a legalacsonyabb, míg a mexikói-amerikai tinédzsereknél mért értékek a kettő között helyezkedtek el. A szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a világos bőr gyorsabban nyeli el a napfényt, illetve, hogy a fekete fiatalok nagyobb valószínűséggel szenvednek tejcukor-érzékenységtől, ezért ők inkább kerülik a tejivást.
Randal Thomas, a minnesotai Rochesterben működő Mayo klinika szív- és érrendszeri problémákkal foglalkozó intézetének vezetője szerint, a fiatalok D-vitamin hiányáért valószínűleg az egészségtelen étkezési szokások és a mozgásszegény életmód a felelősek. "Amennyiben a fiatalok chipseket és cukros üdítőket isznak, akkor nem jutnak elég D-vitaminhoz" - mondta az orvos.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először