A dagi gyereket fókák trenírozzák
A gyermekek megtornáztatásának ötletét azok az amerikai adatok ösztönözték, melyek szerint a 2 és 19 éves kor közötti gyerekek 32 százaléka túlsúlyos, 17 százalékuk pedig elhízott. Az akvárium területén kivetítőkön lehet majd nézni az úszkáló, nyújtózkodó és ugráló fókákat, miközben az emberek mozdulataihoz hasonló gyakorlatok utánzására buzdítják a fiatalokat. A látogatók a belépőjegyük mellé fókamozdulatokról szóló ismertetőket kapnak, illetve megkóstolhatják az állatok kedvenc és az emberek számára is igen egészséges haleledeleit is. A fókák "élő műsorral" is szórakoztatják majd a vendégeket, akik közül a szerencsésebbek még "magánórákat" is vehetnek a medence sekélyebb vizében.
Paul Boyle, az állatkertek és akváriumok szövetségének alelnöke szerint, más intézmények is próbálták már kicsalogatni a gyerekeket a szabadba, de a fóka-tréning ötlete kivételes újdonságnak számít. "Szinte láthatod, ahogy a kivetítő előtt álló gyerekek próbálják utánozni a fókák mozgását, mondván: +Hát ez elég jó+, aztán hazamennek és a hátsókertben hemperegnek, majd elkezdenek futni" - mondta a környezetvédő biológusként is tevékenykedő Boyle.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye