A dán betegek jogai a legerősebbek
Négy kategóriába sorolható 18 jellemző alapján készült el 31 ország rangsora, amelyben Magyarország az előkelő 7. helyre került a betegek jogosítványai alapján. Dániát a listán Németország, Finnország, Svájc, Hollandia, Franciaország követi, a magyar páciensek jogosítványaival azonos helyre kerültek a norvégok, az első tízbe még Szlovénia, valamint holtversenyben Ausztria és Szlovákia jutott be. A sereghajtók: Portugália, Románia és Bulgária.
A négy kategória, melyek szerint értékelték a páciensek jogosítványainak erősségét: a betegek jogai, ebben Svájc áll az élen, az informálás, melyben Dánia az első, az egészségügyi technológiák értékelése (az angol elnevezés alapján: HTA), amelyben Dánia az Egyesült Királysággal végzett az élen, valamint a pénzügyi ösztönzők kategóriája, melyben hármas holtversenyben Belgium, Németország és Svájc vezeti a listát.
A szakemberek mind a 31 országnak javaslatokat fogalmaztak meg. A Magyarország számára szóló tanács: "Egyértelműen szükség van az egészségügyi szektoron belül nyílt pénzügyi ösztönzőkre, hogy serkentsék a páciensek közreműködését!"
A jelentés - amely a Novartis szabad felhasználású kutatási támogatásából készült - elérhető a www.healthpowerhouse.com címen.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye