A felnőttkori krónikus fáradtságot gyermekkori traumák okozhatják
A csoport 113 krónikus fáradtságban szenvedő beteget tanulmányoztak, egyidejűleg 124 jó egészségnek örvendő személlyel. Kiválasztásuk 19.381 olyan felnőtt közül történt, akiket gyermekkorukban fizikai, érzelmi trauma ért, vagy pedig elhanyagolták őket. Megvizsgálták továbbá azt is, hogy szenvednek-e depresszióban, szorongásos betegségben vagy poszt-traumatikus stresszben. Elvégezték rajtuk nyáluk kortizol-hormontartalmának tesztjét is. E hormon, a mellékvesekéreg által rejtett kortikoszteroid alacsony szintje arra utal, hogy csökken a neuro-endokrin rendszer reagálása a stresszre.
A kutatók a felmérések alapján megállapították, hogy a gyermekkori traumák 600 százalékkal növelik a krónikus fáradtság szindróma kockázatát. Ez egyaránt érvényes a gyermekkorban elszenvedett szexuális és érzelmi erőszakra, de az elhanyagoltságra is. A tanulmányozott betegek csoportjának tagjai ezen felül inkább voltak hajlamosak a depresszióra, a szorongásra, a poszt-traumatikus stresszre, mint a másik „tanú-csoport" tagjai. Ezen kívül kortizol-szintjük is alacsonyabb volt.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye