A fiatalok könnyebben fertőződtek meg eddig az Új influenzától
Az új H1N1 vírus nagyobb mértékben fertőzött meg fiatalokat, jelentősebb arányban okozva halálesetet és súlyos szövődményt, mint a szezonális influenzák tették Mexikóban - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a New England Journal of Medicine című szaklap internetes portálján megjelent tanulmányában.
Az új H1N1 influenza eddigi terjedését nem csak járványügyi szakemberek vizsgálják, hanem matematikusok, statisztikusok is modellezik, követik viselkedését. A terjedési mintázat ismerete lehetővé teszi azt is, hogy az esetlegesen megjelenő új törzseket gyorsan azonosítsák.
"Az adatok azt mutatják, hogy a halálesetek és a súlyos tüdőgyulladások túlnyomó többsége az 5 és 59 év közötti korosztályban történt, ami eltér a szezonális influenza szokásos kormintájától" - mondta Gerardo Chowell-Puente, az Arizonai Állami Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője a ScienceDaily című tudományos portálnak nyilatkozva.
A halálesetek 87 százaléka, a súlyos tüdőgyulladásoknak pedig 71 százaléka történt az 5 és 59 év közötti korosztályban, míg a 2006-2088 között lezajlott szezonális influenzáknál ezek átlagos aránya 17, illetve 32 százalék volt. A kutatók úgy vélik, azok védettebbek valamelyest, akik gyerekkorukban találkoztak az 1957-es világjárványt okozó H1N1 vírussal.
A szezonális influenza védőoltásánál az időseket és a kisgyerekeket részesítik előnyben, Chowell-Puente szerint azonban az új influenza elleni vakcinálásnál nem biztos, hogy ezt a módszert érdemes követni. A kutató reméli, hogy a statisztikai adatok ismeretében a döntéshozók tudományos eredményekre alapozva osztják el a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat, az őszre vélhetően elkészülő védőoltást és influenza ellenes gyógyszereket.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye