A görcsök gyógynövényei - 1.rész
KATÁNG
A megszárított leveles, virágos szárból epegörcsre 1 liter vízben 5-7 teáskanálnyit főzünk két percig, majd leszűrjük és félóránként 1,5-1,5 dl-t fogyasztunk belőle. Étvágygerjesztő, emésztésserkentő, egyes májbántalmakat és magas vérnyomást is gyógyít.
Nyár derekától - virágzásától - gyűjtsék.
FEKETE RETEK
Igen hatásos epebántalmakra a fekete retek leve: lereszeljük, kevés sóban állni hagyjuk, majd kisajtoljuk a levét. Egy-egy alkalomra két-három retket is előkészíthetünk és félóránként - vagy sűrűsödő, erősödő göcsök esetén még gyakrabban is, egy-egy evőkanálnyit eszünk belőle.
Előnye, hogy jól tűri a téli tárolást, így bármikor hozzáférhető.
EZERJÓF?
1 liter vízben 5-6 teáskanálnyit főzünk 1-2 percig (a virágos, leveles szárból). Félóránként 1-1,5 dl-t iszunk - mindig evés előtt. Erősen keserű. Ha nem szeretjük, egy kis mézzel megszelídíthetjük. Az epén kívül gyógyít májbántalmakat és vértisztító is.
Virágzáskor, júniustól augusztusig gyűjtsék a föld feletti részét és száraz, szellős helyen szárítsák.
BOGÁNCS (SZAMÁRKÓRÓ)
A bölcs elődök epekínokra, görcsökre még a magvát is megfőzték.
A magvas „bunkókból" 3-4 darabot forraljanak 3-4 percig, majd félóránként 2-2 dl-t fogyasszanak belőle.
Októberben szedjék ezeket a magvas virágfészkeket, „bunkókat", megszárítva tárolható.
2. EPE-, MÁJ-, VESEBÁNTALMAKRA
APRÓBOJTORJÁN
A megszárított virágos leveles szárból 1 liter vízben 4-5 teáskanálnyit forraljanak, majd 10 perc lúgozódás után, leszűrve négy alkalommal igyák. Jó hatása van a belekre, gyomorra is.
Virágzásakor, júniustól-augusztusig szedjék föld feletti részét, szárítva tárolják.
BOJTORJÁN (KESER?LAPU)
Ennek a haszontalannak vélt növénynek minden része gyógyít. Különösen a gyökere hasznos epe- és vesekőoldásra. A megszárított gyökérből 4-6 teáskanálnyit főzzenek 10 percig 1 liter vízben, három-négy alkalommal igyák. Vizelet hajtó, izzasztó és vértisztító hatása is ismert.
A még nem virágzó növények gyökerét kell gyűjteni, felaprítva kell jól kiszárítani.
ZSURLÓ
1 liter vízben inkább csak forrázzák és hagyják legalább félóráig állni szűrés előtt. A vese szinte minden bajában megváltást hoz, de a hólyaghurut, a felfázás eredetű alhasi fájdalmakra is hasznos.
Akkor szoktam szedni, amikor a bodzavirágot. Szárítva tárolják.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye