A gyerekkorban bántalmazott nők hajlamosabbak csecsemőiket megütni
Azok a mamák, akik gyerekkorukban fizikai bántalmazást vagy bármilyen erőszakot szenvedtek el, nagyobb valószínűséggel ütik meg csecsemőjüket, mint azok, akiknek nem volt ilyen negatív élményük - jelzi amerikai kutatók tanulmánya, amely a Pediatrics című szakfolyóirat augusztusi számában jelent meg.
A felmérésben 1265, többségében fekete bőrű, egyedülálló, alacsony jövedelmű anya vett részt, akinek 11 hónaposnál kisebb gyereke volt. Chung és munkatársai megállapították, hogy 19 százalékuk hasznosnak tartotta a testi fenyítést a fegyelmezés eszközeként, és 14 százalékuk számolt be csecsemőjük tényleges bántalmazásáról.

Chung elmondása szerint nagyon meglepte őket ez az arány, mert a vizsgálatban részt vevő anyák gyerekei átlagosan kilenc hónaposak voltak. "Ugyanakkor reménykeltő, hogy nem minden, kiskorában ütlegelést elszenvedett anya kötött ki végül csecsemője bántalmazásnál" - tette hozzá.
Megdöbbentőnek találták, hogy azok közül is, akik nem éltek át negatív tapasztalatokat gyerekként, minden tizedik megütötte már csecsemőjét. A kutatók úgy vélik, hogy a szülők nincsenek tudatában a kárnak, amelyet a bántalmazás okozhat később: viselkedési zavart, alacsony önértékelést, depressziót és droghasználatot idézhet elő.
"A szakértők egyetértenek abban, hogy nem származik előny, csak ártalom a csecsemők megütéséből" - emelte ki Chung.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye