Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 18°C / + 28°C
kettős front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A hajhullásnak genetikai okai lehetnek

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 05. 27. 08:52:39
Hajhullás - Fotó: MTIJapán kutatók azonosítottak egy gént, amely úgy tűnik, meghatározza az egerek periodikus szőrhullását, és úgy vélik, az embereknél tapasztalt foltos hajhullásért is felelős.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) kedden megjelent közleményben a kutatók beszámolnak génmódosított, a Sox21 jelű gént nélkülöző egerekkel végzett kísérleteikről.

A tanulmány szerint az egerek szőrhullása 11 napos koruktól kezdődött el, a fejtől indulva a háton, a farok irányában. 20 és 25 napos koruk között teljes szőrzetüket elveszítették a kísérleti állatok, még a bajszukat is. Pár nappal később ugyan ismét növekedni kezdett a szőrzet, ezt azonban újabb szőrhullási periódus követte.

Az alopéciának is nevezett ismétlődő állapot két éven át folytatódott. A kutatók megfigyelték, hogy a mutáns egereknek megnagyobbodott faggyúmirigyeik voltak hajtüszőik körül, és a szőrhullási szakaszokban megvastagodott a bőrsejtekből álló réteg.

"A gén vélhetően azon őssejtek differenciálódásában vesz részt, amelyek a hajszál külső rétegeit hozzák létre" - mondta Szaga Jumiko kutatásvezető, a japán Nemzeti Genetikai Intézet munkatársa.

A kutatók eztán emberi bőrsejteket is vizsgáltak, amelyekben megtalálták ugyanezt a gént. "Az eredmények azt jelzik, hogy a Sox21 jelű gén lehet felelős bizonyos típusú hajhullásért az embernél is" - tette hozzá Szaga.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul.... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák