A halálos szívroham néha egyetlen géntől függhet
Ira Tabas és munkacsoportja annak vizsgálatával foglalkozik: mi okozza, hogy ezeknek a plakkoknak a többsége legfeljebb csak kissé szűkíti az ér belső átmérőjét, de százból kettő viszont kiszámíthatatlanul veszélyezteti életünket.
A zsírpárnácska belsejében a kutatás eredménye szerint sok halott sejt található, és ezek olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek szakadékonnyá teszik a plakk tetejét, és ezzel végzetesen veszélyes helyzet alakul ki. A kutatóknak sikerült olyan egereket kitenyészteniük, amelyek verőereiben sok plakk keletkezik. Az állatokban még igyekeztek is a zsírpárnácskákat gyorsan növeszteni.
A sok zsírt tartalmazó egértáp tíz héten át történő adagolásával az állatok ereiben rengeteg plakk jelent meg. Kiderült, hogy az egerek egy részének olyan génje van, amelynek jelenléte esetén a plakkok kisebbek lettek, és bennük lényegesen kevesebb volt az elhalt sejtek száma. Ezeknek a párnáknak a fala általában nem szakadt át, ezért ezeknek az állatoknak az ereiben ritkán alakult ki véralvadék.
A különleges génnel élő egerek plakkjaiban a sejthalál mintegy 50 százalékkal lelassult. "Az a tény, hogy képesek voltunk elkülöníteni egy gént, amely ilyen jelentős mértékben lefékezi a plakkok elhalását, számunkra is nagy meglepetés volt" - mondotta a munkacsoport vezetője.
Ira Tabas hangsúlyozta, hogy eredményeik alapján remélhető olyan új gyógyszerek kifejlesztése, amelyek arra a génre hatnak, amelyik a fölfedezett kórélettani jelenségben alapvető szerepet játszik. Ha sikerül a plakkoknak azt a két százalékát, amely veszélyes és sérülékeny, kedvezően befolyásolni, milliók életét lehet megmenteni.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye