Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 18°C / + 28°C
kettős front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A hegyi életmód véd a szívhalál ellen

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 08. 14. 07:31:38
Hegyi életmódAzok a svájciak, akik a hegyekben látták meg a napvilágot és csak életük későbbi szakaszában költöztek lejjebb, védettebbek a szívhalál ellen: minden 1000 méter 22 százalékkal kisebb kockázatot jelent szívroham okozta elhalálozásra. Zürichi kutatók érdekes vizsgálatának eredményeit az egyik vezető amerikai szívgyógyászati folyóirat, a Circulation közölte.
Hegymászás közben, bizonyos magasságban megjelenik a hegyibetegség. Ahogy magasabbra kerülünk, mind kevesebb a levegőben az oxigén és tüdőnkkel már nem tudunk annyi oxigént fölvenni, amennyire testünk sejtjeinek szüksége volna.

Azok, akik eleve hígabb levegőben születtek és fönt, a hegyekben élnek, azoknak a szervezete alkalmazkodik ehhez a helyzethez és ezért jobban bírják az ilyen körülményeket. Kutatók már korábban is foglalkoztak azzal, hogy a hegylakók kevesebb ideig, vagy tovább élnek-e, mint a síkvidékiek, de az eddigi vizsgálati eredmények ellentmondó adatokat eredményeztek.

A gond az volt, hogy a hegyekben élők gyakran más etnikai csoporthoz tartoztak, életmódjukat, körülményeiket sem lehetett a síkságon lakó emberekéhez hasonlítani. Most David Fäh és munkacsoportja Svájc német területén svájci megbízhatóságú adatokat gyűjtött 1,64 millió ottani lakos életéről és haláláról.

A vizsgálati értékelésbe került svájciak nagyon hasonlóan éltek, mind a hegyekben születtek és laktak, legfeljebb lejjebb, vagy magasabbra költöztek születésük után. Életkoruk 40 és 84 év között volt, lakhelyük pedig 269 és 1960 méter magasság között helyezkedett el. A vizsgálat résztvevőinek létszáma és a megfigyelési idő alapján a számítások 14,5 millió életévre vonatkoztak. A munkacsoport az 1990 és 2000 közötti halálozási statisztikákból dolgozott.

Eszerint minden 1000 méternyi magasság 22 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségben történő elhalálozás kockázatát, és 12 százalékkal az agyi katasztrófa okozta halál rizikóját. Az 1000 méter nagyjából a főváros, Bern és Davos, a világhírű alpesi síparadicsom közti magasságbeli különbségnek felel meg.

Érdekes módon azok, akik valahol a hegyekben látták meg a napvilágot, de később alacsonyabban fekvő helyre költöztek, megőrizték a magasabb élettér előnyeit, ők voltak a legegészségesebbek, viszont akik lejjebb születtek, mint ahol később éltek, azoknak esélye az infarktusra, vagy szélütésre lakhelyük magasságával arányosan emelkedett.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul.... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák